Dakar

2019.12.19. 17:57

Készen áll a 2020-as Dakar-ralira Gyenes Emánuel

Készen áll a Dakar-rali 2020-as kiírására Gyenes Emánuel. A szatmárnémeti motoros tizedik alkalommal vesz részt a versenyen, célja megnyerni a Malle Moto kategóriát, összetettben pedig az első harminc között szeretne végezni.

Gyenes Emánuel csütörtöki sajtótájékoztatóján rámutatott, tizenegy év után Dél-Amerikából Szaúd-Arábiába költözik a világ leghíresebb tereprali-viadala, ennélfogva 75 százalékban homokos terepen fognak versenyezni, ami fizikailag sokkal inkább igénybe veszi a résztvevőket, „de hát erről szól a Dakar-rali” – mondta.

Hozzátette, a Malle Moto kategóriában műszaki asszisztencia nélkül indulnak a versenyzők, tehát a versenynap után maguknak kell előkészíteniük járművüket a következő napra. Ez megnehezíti számukra, hogy jó helyezést érjenek el összetettben, ő azonban meg akarja nyerni ezt a kategóriát, összetettben pedig az első harminc között szeretne végezni. Mint mondta, várhatóan az időjárási körülmények is megnehezítik majd a dolgukat, hiszen januárban nappal 25-30 Celsius-fok van, éjszaka pedig akár mínusz 5 fokig csökkenhet a hőmérséklet.

A szaúd-arábiai viadal január 5-én kezdődik és 17-én ér véget. A verseny össztávja 4500 km, ebből 5000 kilométert tesz ki a mért szakasz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!