Programajánló

2024.04.10. 10:44

Nyílt nap a bonchidai Bánffy-kastélyban

Nyílt nap - 1

Sajtóközlemény 

A Transilvania Trust Alapítvány 2024. április 28-án, vasárnap 11 és 17 óra között ismét Nyílt napotszervez a bonchidai Bánffy-kastélyban. A program magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, a Bánffy Miklós és Kós Károly világa című vándorkiállítással, hagyományos íjászattal és lovaglással, falmászással, valamint a kastély barokk szobrairól szóló kiállítással és előadással várja az érdeklődő közönséget. 

A két kiállítást kiemelnénk a programok közül témájuk és a kastély életében betöltött meghatározó szerepük okán. A Bánffy Miklós és Kós Károly világa című vándorkiállítás a két polihisztor életútjának összefonódásait mutatja be, akik az első világháborút követően Erdélyben folytatták kulturális és politikai tevékenységüket. A kiállítás elsősorban művészbarátságuk legfontosabb mozzanatairól ad képet; korábban ki nem állított magángyűjteményi anyagok, valamint a Bánffy Miklós által tervezett és Makkai András üvegművész által kivitelezett vitráliumok (Csaba királyfi csillagösvényen, valamint Attila, Isten ostora) is láthatók lesznek. A kiállítás újdonsága Bánffy Miklós rajza a két Kós Károlytól kapott őzgidáról, amelyeket a kastély parkjában nevelt. 

A Bánffy-kastély díszudvarát és főépületének középtengelyét egykor ékesítő, mitologikus alakokat ábrázoló barokk szoborgaléria meglehetősen megsínylette a kommunista időszakot: egyes szobrok nyomtalanul eltűntek, mások Kolozsvárra kerültek, néhány ezek közül pedig a kastély udvarán kallódott az ezredfordulón. A 2018-ban megnyitott Lost&Found Lapidárium ez utóbbiakat gyűjtötte össze és mutatta be a kastély látogatóinak. 2024-ben az átrendezett kőtár szobrai új helyen, az épületegyüttes kápolnájában várják az érdeklődőket; ugyanakkor az EU által finanszírozott SOS Heritage projekt keretében sor került a hozzáférhető szobrok digitalizációjára. Az elkészült anyagot A Bánffy-kastély elveszett szobrai digitális állandó kiállítás keretében mutatjuk be a közönségnek. 

Programterv 

- 11.00 – 17.00 Kiállítások: 

Bánffy Miklós Erőterei – főépület nyugati szárnya (egyidőben max. 10 látogató)  Experience Room – konyhaépület tornya (egyidőben max. 5 látogató) 
Bánffy Miklós és Kós Károly világa – főépület fogadótér 
A bonchidai Bánffy-kastély elveszett szobrai digitális kiállítás – kápolna 

- 11.00 – 14.00 Gyerekprogramok: mézeskalácsdíszítés, társasjátékozás (sakk, jenga, tollaslabda stb.), kézműves foglalkozások (korona- és pecsét készítés linómetszet technikával) – udvar 

- 11.00 – 14.00 Lovas bemutató és lovaglás, valamint hagyományos fegyverek kipróbálása (íjazás, csatakereszt, puha kardok) – Virtus Transsylvanica Társulat – udvar

- 11.00 – 17.00 Falmászás – Adrenalin Park – udvar 

- 12.00 Bánffy Miklós és Kós Károly világa vándorkiállítás megnyitója; kurátor: Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, társkurátor: Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője – főépület fogadótér 

- 13.00 Vezetett séta román nyelven – indulás a kapuépülettől 

- 14.00 Vezetett séta magyar nyelven – indulás a kapuépülettől 

- 15.00 A bonchidai Bánffy-kastély elveszett szobrai c. digitális kiállítás megnyitása. A projektet Eke Zsuzsanna művészettörténész mutatja be. Előadás: A bonchidai Bánffy-kastély szobrainak múltja és jelene, dr. Weisz Attila művészettörténész – Miklós-épület.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak! 
Az esemény támogatói: Hungarikum Bizottság, Agrárminisztérium; Európai Unió, Kreatív Európa program

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában