Bejelentés

2023.10.16. 15:31

Gorghiu: Senki nem áll a törvény felett, Dorin Lazăr Maiort hazahozzák, hogy töltse le börtönbüntetését

Forrás: Facebook/Alina Gorghiu

Agerpres

Rövidesen az országba hozzák Dorin Lazăr Maior volt képviselőt, a Forradalmárok Országos Tömbjének egykori elnökét, hogy letöltse börtönbüntetését - jelentette be Alina Gorghiu igazságügyi miniszter hétfőn a Facebookon.
'Senki nem áll a törvény fölött!' - olvasható Gorghiu bejegyzésében, amelyben emlékeztet, hogy Dorin Lazăr Maior 2000 és 2004 között töltött be parlamenti képviselői tisztséget, és a Forradalmárok Országos Tömbjének elnöke is volt.
Dorin Lazăr Maiort 2013 novemberében jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélték zsarolás miatt. Maior elmenekült az országból, de elfogták, és letöltötte büntetését. 2020-ban helyezték feltételes szabadlábra.
2023. július 19-én újabb jogerős ítélet született ellene, ezúttal két év és 1186 nap, azaz összesen több mint 5 év börtönre ítélték befolyás vásárlása miatt. Dorin Lazăr Maior ellen európai elfogatóparancsot adtak ki. Július 28-án Olaszországban elfogták, és szeptember 21-én a római ítélőtábla elrendelte kiadatását Romániának - közölte Alina Gorghiu.
A volt képviselőt rendőrök hozzák Romániába, büntetését a rahovai börtönben fogja letölteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában