Összegzés

2023.08.28. 08:25

Dâmboviţa megyei robbanás: A legfőbb ügyész ismertette az eddigi vizsgálatok eredményeit

A legfőbb ügyész vasárnap este bejelentette, hogy az ügyészség vizsgálja a szombat este felrobbant crevediai LPG-állomást működtető vállalkozás tevékenységét és azt is, hogy milyen ellenőrzéseket végeztek a hatóságok a telephely 2020-as bezárása után.

Agerpres

Sajtótájékoztatóján Alex Florenţa elmondta, az LPG-állomást működtető cégnek 25 telephelye van az országban. Ezek egyike a crevediai, amelyik azonban 2020-ban elveszítette a tűzvédelmi engedélyét, ezért a hatóságok a bezárását kérték. A legfőbb ügyész közlése szerint szombat este a crevediai telephelyen négy olyan nepáli származású alkalmazott tartózkodott, akiket a munkaszerződésük szerint más munkapontokon foglalkoztatott a cég.

A robbanások előzményeiről elmondta: szombaton a telephelyre három tartálykocsi érkezett, az egyik színültig volt gázzal. Ez utóbbi kamion sofőrje a jármű kerékhibájára hivatkozva át akarta tölteni a gázt egy másik tartálykocsiba, és egy másik sofőrrel együtt az ehhez szükséges tömlőt is felszerelte.

A művelet közben eddig még tisztázatlan körülmények között egy tűzforrás miatt lángra lobbant a tartálykocsi. A két sofőr riasztotta a négy nepáli alkalmazottat, hogy segítsenek nekik eloltani a tüzet és leállítani a forgalmat a telephely melletti úton, ám ekkor a tartálykocsi felrobbant - részletezte az eddigi vizsgálatok eredményeit Alex Florenţa.

A legfőbb ügyész hozzátette, hogy a nyomozás gondatlanságból elkövetett rongálás bűncselekményére is kiterjed. A vizsgálatokat megnehezíti, hogy a további gázszivárgások veszélye miatt a helyszínt a katasztrófavédelem lezárta - magyarázta.

Alex Florenţa elmondta azt is, hogy a rendőrség több tanút kihallgatott és házkutatásokat tartott, többek között a crevediai polgármesteri hivatalban és az LPG-állomás két tulajdonosának otthonában.

 

Engedély nélkül

A Crevedián felrobbant volt LPG-állomás már közel három éve nem rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel - közölte vasárnap este az Országos Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM). A bejegyezés szerint a létesítményt működtető cég 2020. október 14-én hivatalos átiratban arról értesítette az ANPM-t arról, hogy a crevediai munkapontján beszüntette a tevékenységét.
Az ügynökség közölte, hogy a Flagas Kft.-nek 2016. május 3-án bocsátottak ki környezetvédelmi engedélyt autógáz-töltőállomás működtetésére a crevediai telephelyén, ami 2021. május 3-án lejárt. A dokumentum szerint a cég mindössze egy 5000 literes tartályra és egy LPG-kútra kapott engedélyt az ANPM-től. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában