Románia

2022.03.22. 14:51

A szülői beleegyezéstől függ az egészségügyi nevelésről szóló órákon való részvétel

Illusztráció

Agerpres

 

A szülői beleegyezéstől függ az egészségügyi nevelésről szóló órákon való részvétel - döntötte el kedden a képviselőház munkaügyi bizottsága. A testület elutasította Klaus Iohannis államfő igénylését az iskolai egészségügyi nevelés bevezetéséről szóló jogszabály-tervezet újbóli megfontolására vonatkozóan. A munkaügyi bizottság elnöke, Adrian Solomon szerint az államfő felülvizsgálati kérelmének elutasítása azt jelenti, hogy kitartanak a parlament által 2020-ban elfogadott szöveg mellett, amely a szülők előzetes hozzájárulásához köti a tanulóknak az egészségügyi nevelésről szóló órákon való részvételét.

"Az egészségügyi nevelés nem egész éves tantárgy, félévente legalább két órát kell tartani belőle. Az osztályfőnökök vélhetően odafigyelnek majd, hogy mindegyik óra előtt kikérjék a szülők beleegyezését" - fogalmazott, hozzátéve, az órát a részt vevő tanulók számától függetlenül megtartják, nem kell ehhez az osztály többségének jelen lennie. A politikus elmondta, mindegyik osztály tantervében szerepelni fog az egészségügyi nevelés. Az elemisták számára tanítójuk tartja meg az órát, felsőbb osztályokban pedig akár az osztályfőnök, akár egy általa meghívott szakember. A tervezet most a képviselőház plénuma elé kerül, amely döntő házként szavaz róla. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában