Választások

2020.09.27. 09:27

Belügyi szóvivő: Különösebb problémák nélkül kezdődött el a szavazás

Reggel 7 órakor elkezdődött a szavazás az önkormányzati választásokon, urnanyitáskor nem történtek a közrendet érintő incidensek – közölte Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.

Az éjszaka folyamán országszerte több mint 17.000 belügyi alkalmazott gondoskodott a szavazóhelyiségek biztonságáról – mondta.

A szóvivő hangsúlyozta, a belügyminisztérium több mint 43.000 rendőrt, csendőrt, határrendészt, tűzoltót és más belügyi dolgozót mozgósított a helyhatósági választások napjára. Közülük 13 ezren felelnek a közrend fenntartásáért, 20.243-an a szavazókörzeteknél teljesítenek szolgálatot, több mint 4300-an pedig a választásokkal kapcsolatos panaszok ellenőrzésével foglalkoznak.

Dajbog rámutatott, a szavazókörzeti választási irodák elnökeinek kötelességük gondoskodni a szavazás jó körülményeinek és gördülékenységének biztosításáról.

A szóvivő felhívta a figyelmet a COVID-19-járvány indokolta óvintézkedésekre is. Elmondta többek között, hogy:

  • a szavazókörzetnél a választópolgárok és a szavazóbiztosok számára egyaránt kötelező az orrot és a szájat eltakaró védőmaszk viselése és a kézfertőtlenítés;
  • az azonosításhoz a választópolgárnak rövid időre el kell távolítania a védőmaszkját, legalább 1,5 méteres távolságra állva a szavazóbiztosoktól vagy a számítógép-kezelőtől; az azonosítást követően vissza kell helyeznie a maszkot úgy, hogy az takarja el az orrát és a száját;
  • kerülni kell a fizikai kontaktust a névjegyzék aláírásakor, valamint a szavazólapok és a „Votat” feliratú bélyegző átvételekor is;
  • szavazás után a választópolgár maga ragasztja fel személyi igazolványára a „Votat” feliratú öntapadós matricát, a szavazóbiztosok felügyelete alatt;
  • a választópolgárok zárt fülkékben szavaznak, egyénileg;
  • amennyiben egy választópolgár a szavazókörzeti iroda elnöke által is tudomásul vett alapos okokból nem tud egyedül szavazni, jogában áll behívni a fülkébe egy kísérőt, aki azonban nem lehet szavazóbiztos, akkreditált megfigyelő vagy jelölt.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában