Kiásatja bankettje elrothadt maradványait

A disznófülekből, tőgybimbókból, borjútüdőkből és zsigerekből, amelyeket a romániai származású művész csaknem harminc éve feltálalt szabadtéri bankettjén, úgy tűnik, nem sok maradt meg. Tányérokat, poharakat, üvegeket és evőeszközöket azonban találnak a francia régészek, akik néhány napja láttak hozzá az ásatásokhoz Jouy-en-Josas-ban, hogy felkutassák a "Dejeuner sous l,herbe" (Ebéd a fű alatt) elnevezésű esemény nyomait.
    "Bizonyos értelemben folytatódik a művészi performansz" - mondta Jean-Paul Demoule, az INRAP francia régészeti intézet volt vezetője. Spoerri 1983 áprilisában mintegy százhúsz művészt és művészetkritikust hívott meg a Párizs környéki díszebédre, amelynek végén az asztal leszedése és mosogatás helyett, a svájci akcióművész kérésére, a vendégek elásták a maradványokat.
    Az Ausztriában élő Spoerri az 1960-as években kezdte el a főzést bevonni a művészetbe és látott neki ahhoz, hogy csendéletet hozzon létre valódi étkezésekből, amire megalkotta az "eat art", az étkezésművészet fogalmát.
    A művészet és az evés mindig is szorosan összekapcsolódott a 80. életévében járó Spoerrinél. Az 1960-as években Düsseldorfban nyitotta meg első éttermét, amelyben szokatlan fogásokat, elefántormányt, hangyákat és tigrisfilét szolgált fel. Ismertségét többek között "a véletlen tájrajzainak" nevezett alkotásainak köszönheti: ezek asztallapok, amelyekre innen-onnan összeszedett tárgyakat rögzített, hogy azután mint képeket a falra akassza. "Csapdaképeknek" is nevezte alkotásait, mert akár egy csapdában fogva tartanak egy hétköznapi pillanatot.
    Ennek a művészeti formának Spoerri régen búcsút mondott, de az elásott bankett ennek kései visszhangja. A kastélyparkban tartott díszebédre akkoriban Spoerri meghívta Jean Hamon mecénást, és többek között Erró izlandi posztmodern művészt, valamint Catherine Millet francia művészettörténészt, a Catherine M. szexuális élete című botránykönyv íróját. Az étkezés végén az asztalokat az edényekkel, evőeszközökkel és az ételmaradékokkal együtt előre megásott "sírokba" helyezték és betemették, amit Spoerri "a csapdaképek temetésének" nevezett. Öt évvel később már rá akarta beszélni egy régész ismerősét, hogy ássák ki a maradványokat, de a terv füstbe ment. Múlt csütörtökön azonban az INRAP szakemberi lapátokkal, ecsetekkel és rajzkészletekkel nekiestek a munkának. Nézőket nem engedtek az ásatásokhoz, de Spoerri természetesen figyelemmel kísérte a munkálatokat. A faasztalokból 27 év után nem sok maradt, de a tárgyak egymás hegyén-hátán hevernek a talajban, még az a sütőrostély is megőrződött, amelyre a súlyos belsőségeket borították.
    Néhány régész mulatságosnak találta, hogy ilyen "fiatal" leleteket tárjanak fel. Az ásatást vezető Francois Renel, aki már a jordániai Petrában is dolgozott, azonban megértéssel fogadta Spoerri akcióművészetét. "Érdekes és egyúttal groteszk munka" - mondta a Le Monde című újságnak. "Csak az a kár, hogy már tudjuk, mit fogunk találni".
    Spoerri legszívesebben újra elásatná a bankett maradványait, de előbb a nagyközönség is megismerheti a leleteket: októbertől a párizsi Pompidou Központban tekinthetik meg a látogatók.