Nincs miből adakozni, de a Bihar FC-nek adni kell

A Bihar Megyei Tanács csütörtöki soros ülésén részt vett Ilie Bolojan Nagyvárad polgármestere is aki a Bihar FC-vel kapcsolatos hét oldalas anyagot osztott ki a tanácsosok között, s kérte a klub további támogatását.

Ilie Bolojan  elmondta, hogy ő tárgyalta  Bihar FC vezetőségével, utánanézett a klub pénzügyi helyzetének a Gazdasági Igazgatóságon és arra a következtetésre jutott, hogy a klub kiadásait le kell faragni, de addig is míg találnak találnak egy magánberúházót, aki hajlandó átvállani atertemes adósságot támogatnia kell mind a Megyei Tanácsnak, mind a Helyi Tanácsnak. Kiss Sándor alelnök szerint olyan hülye vállakozó nincs, s csodálkozik, hogy eddig a klub eladásáról volt szó, most viszont már beruházóban reménykednek.

 A Bihar FC. nagyon el van adósodva, ennek ellenére olyanoknak is adtak győzelmi prémiumot aki nem is léptek pályára, de vesztés esetén senki nem kapott büntetést. Az elnök fizetését felére kell csökkenteni, személyzetcsökkentést kell végrehajtani, felül kell vizsgálni az étkezdével, edzőtáborozással, szállítással kapcsolatos költségeket. Ghilea tanácsos szerint a Megyei Tanács által a Bihar FC-nek felajánlott 2 milliárd lej támogatás kevés. Mihai Bar tanácsos 5 milliárd lejt javasolt, de azt nem tudta megmondani, hogy honnan lehet elvenni ezt a pénzt. Szabó Ödön felháborítónak tartotta, hogy a Megyei Tanácsnanak, mint alapítótagnak 2008-ra 24 milliárd lejes tagdíjat terveztek be a polgármeter által szétosztott dokumentácóban a Helyi Tanácsnak, mely hatszor nagyobb költségvetéssel rendelkezik, pedig csak 20 milliárd lejt. A tanácsosok végül 3 milliárd lej támogatást szavaztak meg a Bihar FC-nek de ebből egy milliárd lejt egy alapírtványnak szánt támogatásból vettek el.