Nem a szabályzatról, a fűtési övezetekről vitáztak Váradon

A nagyváradi fűtési szabályzat módosításáról rendeztek közvitát
A nagyváradi fűtési szabályzat módosításáról rendeztek közvitát
Csekély érdeklődés mellett zajlott le kedden délután a nagyváradi fűtési szabályzat módosításáról rendezett közvita. Érdemi javaslat nem hangzott el, a megjelentek az egységes fűtési övezetre vonatkozó kérdéseiket tették fel.


Elöljáróban mind a Nagyváradi Hőszolgáltató Vállalat képviselője, mind pedig Florin Birta alpolgármester elmondták azt, hogy az érvényben lévő fűtési szabályzatot tizenkilenc ponton módosították. A megjelent, mintegy tucatnyi polgárt azonban nem a szabályzat érdekelte, hanem az, hogy az egységes fűtési övezetek módosítása milyen következménnyel jár rájuk nézve. Florin Birta elmondta, hogy kisebb lett az egységes fűtési övezetekbe tartozó terület a városban, ezek azok az övezetek, amelyekben egyetlen fűtésszolgáltató, a város által üzemeltetett Hőszolgáltató Vállalat szolgáltatásait lehet csak igénybe venni. Mint mondta, az övezeteket ingatlanokra lebontva alakították ki, tehát van számos olyan eset, hogy egy utcában egyetlen ingatlan tartozik az egységes fűtési övezetbe, az utca többi ingatlana pedig kívül esik ezen az övezeten, tehát az ott lakók bármilyen alternatív fűtési szolgáltatást igénybe vehetnek. Elhangzott, hogy a fűtési övezetek kialakításakor az volt az alapelv, hogy azok az utcák, ahol távfűtési rendszer és gázfűtéses vezeték is van, kikerülnek az egységes fűtési övezetből, ezeken az utcákon csak a tömbházak és a közintézmények maradnak az egységes fűtési övezetben.

Mi lesz a házban lakókkal?

A tegnapi közvitán felmerült az a kérdés, hogy mi történik azokkal a magánházakkal, amelyek kikerülnek az egységes fűtési övezetből, noha a távfűtési rendszerre vannak csatlakoztatva és a lakók nem is akarnak szolgáltatót váltani. Ezeknek a lakóknak az aggodalma abból fakad, hogy a Hőszolgáltató kilátásba helyezte azt, hogy felszámolja a nem nyereséges hőközpontokat. „Találjanak módot arra, hogy rentábilis legyen a működés, ne mondjanak le az ügyfelekről” – fogalmazott ennek kapcsán az egyik polgár. Florin Birta elmondta, hogy senki nem marad a városban fűtés nélkül, tehát a Hőszolgáltató a következő években nem fog kivonulni ezekből az övezetekből, arra azonban nem tudott válaszolni, hogy mennyi időre szól ez a garancia távfűtéssel fűtő magánházak lakói számára.

Csak a távhőhöz

A közvitán Kis Gábor RMDSZ-es helyi tanácsos felvetésére válaszolva Florin Birta alpolgármester kifejtette azt, hogy az egységes fűtési övezetben lévő, jelenleg szénnel, vagy fával fűtött ingatlanok tulajdonosait nem lehet kötelezni arra, hogy áttérjenek modernebb fűtési rendszerre, viszont amennyiben a lakók úgy döntenek, hogy modernizálni akarják az ingatlan fűtésrendszerét, akkor csak a távhőrendszerhez csatlakozhatnak majd. Egy, a Kossuth (Independenţei) utcán lakó polgár nehezményezte azt, hogy bár az egész utca az egységes fűtési övezetben van, de az ott működő vendéglátóipari egységnek megengedték azt, hogy bevezesse a gázfűtést, míg a lakóknak megtiltják ezt. A polgár azt is panaszolta, hogy az ő ingatlanában két lakó is leköttette magát a távhőrendszerről, holott ez illegális, de a hőszolgáltató vállalat nem tett semmit ezellen. Florin Birta erre azt válaszolta, hogy a város köteles megengedni minden ételek elkészítésével foglalkozó vendéglátóipari egységnek a gázfűtés használatát. Egy másik polgár az ARED ingatlanfejlesztő által épített új tömbházak sorsáról kérdezte az alpolgármestert, aki elmondta, hogy az említett fejlesztő úgy kapott építkezési engedélyt, hogy a felépítendő új tömbházakat a távhőrendszerhez kell kötni, ehelyett azonban a vállalat önhatalmúlag gázzal működő fűtési rendszert épített minden lakáshoz, ezért az önkormányzat nem vette át azokat az ingatlanokat. Birta leszögezte: amíg a tömbházakat nem csatlakoztatják rá a távhőrendszerre, addig azokat nem is fogja átvenni a város. A módosított fűtési szabályzatról várhatóan februárban fog szavazni a váradi helyi tanács.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .