Különös élettörténet

Intarzia
Intarzia
Klein András (Andrei) Monostor negyedben levő tömbház lakása tagadhatatlanul bizonyítja, amit névjegykártyája hirdet, műgyűjtő. Az alapokat édesapja, az egyébként kitűnő műbútorasztalos mester, teremtette meg, lévén az intarzia művészi fokon való művelője volt.

 

Kiállításnyi anyagai láthatók a saját maga készítette üvegszekrényekben. Ezt az egyébként is figyelemre méltó anyagot, kár a nagyközönségnek nem megmutatni, mert bizonyítékként szolgál egy olyan értékes műfaj létezésére, melyet napjainkban csak nagyon kevesen művelnek. Előállítása idő igényes. Hatalmas szorgalmat, türelmet kér a darabok kiválasztása és az egésztérben való beillesztése olyan formába, hogy az a szemlélő számára is élményt jelentsen. Ennek érekében meg kellene kapnia azt a segítséget, amely az Európa kulturális fővárososa címre pályázó város, a kulturális életét irányítóknak tulajdonképpen nyújtani tudnának.

Lágerben született

Klein András élete, mint minden emberé, külön regény. Hiszen a XX. század legviharosabb éveiben látta meg a napvilágot, nem is akárhol. Transznisztriában (ma Ukrajnában) levő Moghilevben született 1942. április elsején.

Az 1940-ben szülei Kolozsvárról Bukarestbe költöztek. Abban reménykedtek, ott jobb életük lesz. Édesapja, mivel ragyogó műbútorasztalos volt, azonnal kapott munkahelyet.

Mivel 1940. szeptemberi és októberi kormányrendelet alapján két, a zsidókra vonatkozó korlátozó intézkedést hoztak, a család úgy vélte, elhagyja Bukarestet és Dorna Vatrara költözik. A sors különös fintora miatt az életük még bonyolultabbá vált. A családot, sok ezer sors társával együtt, Transznisztriába deportálták. Így jutott a család Moghilev Podolski lágerbe. Siegfried Jagendorf könyvet írt a láger életéről, mely román nyelven jelent meg „Minunea de la Moghilev” címmel. Az 1997-ben kiadott, 246 oldalas könyv a Hasefer kiadó gondozásában jelent meg. S. Jagendorf Rădăuţi-ból deportált mérnök volt, aki a lágerben megoldást talált, a termelőmunkába való bevonással, 1200 deportált életét bizonyos szintig megkönnyítse.

(Klein Andrást Kolozsváron ismertem meg, jó néhány évtizeddel ezelőtt. Egy adott pillanatban eljutott arra az elhatározásra, elhagyja a várost és az országot. Abban az időben nem csodálkoztam az elhatározásán, mert valahol igazat adtam, tőle függetlenül, azoknak, akikben volt annyi elszántság, akaraterő, hogy ezt meglépjék.)

Én lágerben születtem-mondja András. Elmesélés alapján tudom, mi is történt velem.

Mostanában Romániában egyesek azt hangoztatják, nem volt zsidóüldözés. A tényeket félremagyarázni nem lehet, de ha tudja az illető, akkor magyarázatot is kaphat kérdéseire. A hivatalosságok a holokausztot elhallgatják, holott annak idején lágerekbe, százezreket hurcoltak el. Százezrek haltak meg. De voltak olyanok, akik a lágerekben születtek.

Transznisztriai Moghilevben született 1942. április elsején Klein Andrei. Ebben a lágerben 1000 ember maradt életbe. A beszélgetésünk napján ebből még él 4 ember.

Engem az a belső és külső erő érdekelne, ami lehetővé tette azt, hogy mi a múltról beszélgessünk.

Azt, amit szeretnék mondani, nagyon kevesen, tudják Romániában – mondja Klein András. Transznisztriába Kolozsvárról nem vittek zsidókat.

Megismeri a fényképészet titkait

Klein Andrásnak a mestersége: fényképész. Szabó Dénesnél tanulta a mesterséget, akinek nagy titka volt a hívó összeállítása. Receptjei egyediek voltak. András elmondásai szerint egyedüli volt, akit magával vitt a színpadi fényképezésekre. Ekkor leshette el a színpadi fényképezés Szabó Dénes féle fényképezés titkait. A Babeş- Bolyai Tudományegyetem Cineficare részlegére került. Ott tanulta meg a technikai fényképészetet. Majd reklámfotózást művelte. A Minorita utcában volt ez a műhely. Reklámképek készítésével bejárta az országot. A magánvállalkozókra vonatkozó (mandatar) törvény előnye az volt, hogy egy fix pénzösszeget kellett kifizetni, a többi, amit keresett, az a magánvállalkozóé volt. Egy megszorítás volt, amit vásárolt az nem lopott áru. Ekkor jött létre a Katona József féle üzlet is, ahol nagyon sok híres színész is étkezett.

Új világ, új életforma

A 70-es évek elején kiránduló- vonat ment Izraelbe. Az utazás költségeit az izraeli állam és az amerikai zsidóság fizette. Ami mostani emlékezése szerint 500 dollár volt fejenként. Az első transzport után, kilenc hónapra adta be a kivándorlási kérelmét. Mielőtt ez a törvény bejött volna, a feleségével, megbeszélték, szeretnének kimenni. „Apám ezt ellenezte.” Első alkalommal a hatóságok elég durván elutasították. Majd elfogadták a kitelepedési kérelmét. Kilenc hónap után utazhattak. Megkapták az izraeli állampolgárságot. Addig ismeretlen, hatalmas nyugodtság uralkodott el rajtam –mondta.

1970 novemberében mentek ki, Kolozsvárral a szívük mélyében.

Édesanyámmal 1945-ben (április 26.) jöttünk vissza Kolozsvárra. Rá egy évre megérkezett a hadifogságból édesapám. 2000/180 törvényben szerepel Moghilev, mint láger. Ezt törvényileg ismertettem el. A média nagyon erős közvélemény befolyással rendelkezik. Meg vannak a maga eszközei felgöngyölni a történteket. Az igazságot kellene megírni. Semmi többet. Nem tudok hibáztatni egy várost, egy országot. Minden emberi bántás személyhez kötődik.

Izrael különösen szép. Olyan különös ország, amit egyszer az életben meg kell látogatni. Nem létezik olyan ember, aki, ha egyszer elmegy Izraelbe, és ne kapná meg a maga lelki békéjét. Egy ilyen látogatás alkalmával lehet látni, egy nép, amely szereti azt a helyet, ahol létezik, mit képes csinálni.

2013-ban, 60 éve létezik Izrael. A pénz van, kell, legyen, de nem elég. Modern utak, gyárak, épületek, gyorsvonatok épültek. Mindenki sír, drágaság van. Ez igaz. De az életforma, amit ott kap, az páratlan. Az emberek soha nem elégedettek.

Ott is van és volt gazdasági válság, infláció, de a különbség abban van, hogyan oldották meg. Emlékezik az 1984-ben kibontakozott válságra, a három számjegyű inflációra, és a kormány által hozott döntésekre.

Izrael az infláció szempontjából a második helyen volt, 445 százalékos inflációval. Ebből a helyzetből néhány év alatt „kimásztak”, és 10% többlettel zárták az évet.

– Hogy kezdődött?

A kormány szükségprogramot hozott létre az ország gazdasági stabilizációjának megteremtésére. A kormány intézkedéseinek hatására csökkent az inflációs ráta még ugyanabban az évben 185%-ra, 1992-1993-ban már 9-11%-os lett.

Így emlékszik vissza a vállalkozó Klein András: Éjjel a 24 órás hírekben közölték, Izrael parlamentje megszavazta (a 120 képviselőből,119 képviselő, egy tartózkodással), hogy a gazdasági miniszter minden határozatát visszautasítják. Minden üzleti tevékenység be van fagyasztva. Minden áru, melynek az ára le volt írva, vagy a raktárban volt, az ugyanazon az áron kellett maradjon. Ha új árut hoznak, és nem tudják a megszabott hivatalos áron eladni, ne hozzák be az országba. Aki a munkahelyét elhagyja, helyébe nem szabad felvenni senkit. Minisztériumokban mindenki a saját pénzén vett élelmet fogyaszthatott. Senki a minisztérium pénzén nem vásárolhatott semmit.

Ha valaki bajban van, és úgy gondolják, nem tudnak megélni, akkor írásban forduljanak a felettes szervekhez. Ott egy bizottság megvizsgálja a helyzetet, és az határoz.

Egy év multán a kormány szerint eljött az idő, hogy felszabadítsák a piacot. Kezdve a luxuscikkekkel. Holnaptól emelhetted az árat. Fel is emelték az árakat. Nem telt el két hét, és a felemelt árakat a kereskedők az eredetileg megszabott árak alá vitték le. Nem volt vevő. A kormány ekkor újra ellenőrzés alá vette, és így tartotta pár évig az árakat. Most szabadították fel megint a piacot. Az élelmiszerek árát az állam határozta meg. Akik megemelték az árakat, azokat büntették. Helyre jött a gazdaság, csökkent az infláció, és így virágzik az izraeli gazdaság.

Beszélt arról, hogyan illeszkedett be az „új hazájába”, a munkájáról, a szokásokról, az új életformáról.

Visszatérés Kolozsvárra

„Minden pénzem, amivel rendelkeztem, munkám által kerestem meg.” Élete új fordulatot vett. Elhatározta, hogy Kolozsvárra jön a feleségével együtt, és befektetést eszközölnek. 1995-ben hivatalosan, mint vállalkozó, befektette a pénzét, vállalkozásba kezdett. Mint mondja: Nem bántam meg. 15 év alatt beutaztam egész Európát. Minden évben voltam Romániában, és Predealon nyaraltunk feleségemmel együtt. Volt olyan ország, ahol többször is voltam.

Üzletet nem lehet bezárni. Ha egy üzletet bezárok, akkor elvesztem a vevőt. Nem véletlenül mondtam, voltam és láttam.

Megpróbáltatásokkal, de sikerekben is gazdag élete volt. Klein András nyitott a kihívásokkal szemben, optimista. Komoly támaszt jelent számára a kiegyensúlyozott családi miliő. 50 éve házas.

A beszélgetés után azon gondolkoztam, hogy a nagy történelmi forduló pontok miként befolyásolják az ember életét. Milyen belső erő szükséges a túléléshez, az élet derűs oldalainak a szemléléséhez.

Csomafáy Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter