Kilakoltatják a bingószalonokat

Kilakoltatják a bingószalonokat
A Nagyváradi Helyi Tanács keddi ülésén egyhangúlag megszavazták azt, hogy az egykori Szabadság moziból kilakoltassák az ott bingószalont működtető két céget.

 

A nagyváradi önkormányzat ingatlanfelügyelete átvette a RADEF román filmvállalattól a Sas-palotának azt a részét, amelyben egykor a Szabadság mozi működött. A bingószalont működtető Chicago Tour és Solibon Bingo cégek korábban beperelték az önkormányzatot, azt követelve tőle, hogy kössön velük lízingszerződést a szóban forgó ingatlanra, melynek végeredményeképpen a két cég tulajdonába jutna a volt Szabadság mozi. A kedden megszavazott határozat szakjelentése szerint az önkormányzat a saját tulajdonában lévő ingatlanokkal kapcsolatban nem kötelezhető semmiféle szerződés megkötésére, vagyis saját belátása szerint rendelkezik saját tulajdonú ingatlanaival. Ezt tekintetbe véve, továbbá azért, mert a két cégnek nincs érvényes szerződése az ingatlan használatára, ezért a szakjelentés ezek kilakoltatását javasolta. A helyi tanács a határozat-tervezetet egyhangúlag megszavazta. A két vállalkozás a határozat kézhez vételétől számított tizenöt napon belül ki kell ürítse a Szabadság mozit.

Pap István