Vízilabda

2023.06.12. 13:45

Nagyváradi Crișul Sportklub: mesterhármas!

Az U15-ös fiúcsapat és az U17-es lánycsapat sikere után az U13-as fiúk is elhódították a bajnoki címet.

Forrás: Bihon

Jósa Attila

Újabb trófeával gazdagodott a Nagyváradi Crișul Sportklub gyűjteménye, miután az egyesület U13-as vízilabdacsapata hétvégén hazai környezetben bebiztosította bajnoki címét.

A váradiak pénteken egy 12–7-es győzelemmel nyitottak a Marosvásárhelyi Aqua Sport ellen, majd a Bukaresti Steaua következett a sorban. A fővárosiakat 8–3 arányban gyűrték le Antonio Alexandrescu tanítványai, akik szombaton sem lassítottak, a Bukaresti Team Attack elleni 17–0-ás, illetve az Aradi Amefa elleni 16–2-es győzelem után már bezohtatatlan előnyre tettek szert a táblázaton. A vasárnapi, Bukaresti Dinamo elleni mérkőzésnek már nem volt jelentősége a végső sorrend szempontjából, de a váradi piros-kékek mindent beleadtak legnagyobb riválisuk ellen is. A hazaiak már 8–4-re is vezettek, de a Dinamo egy remek hajrával még vissza tudott kapaszkodni a meccsbe (8–8). Másodpercekkel a vége előtt ötmétereshez jutottak a hazaiak, a büntetőt Eduard Tirla magabiztosan értékesítette, ezzel kialakítva a 9–8-as végeredményt.

Ezt már Antonio Alexandrescu vezetőedző sem „úszta meg szárazon” a fiatal pólósok bedobták a medencébe mesterüket, ahol együtt ünnepelték a bajnoki címet.

Az országos bajnoki cím mellett a Crișul egyéni díjakat is bezsebelt, a legjobb kapusnak Darius Holhoșt választották, Antonio Alexandrescut pedig a szezon legjobb edzőjének szavazta meg a szakmai zsűri. Mihnea Paveliu (Dinamo) lett a bajnokság legjobb góllövője és legtechnikásabb játékosa.

„Ez az első bajoki címem vezetőedzőként. Nagyon boldog és büszke vagyok a gyerekekre, akiket edzek. Nehéz időszakon vannak túl, de a srácok rendkívül jól edzettek, és ez a cím megkoronázta a munkánkat.” – nyilatkozta Antonio Alexandrescu.

„Nagyon örülünk gyermekeink sikerének, és gratulálunk mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez a sikerhez. Ismét bebizonyították, hogy ők a legjobbak ebben a mezőnyben. Büszkék vagyunk arra, hogy klubunk újabb bajnoki címet szerzett abban az évben, amikor alapításának a 65. évfordulóját ünnepli. Nagyon jó volt a hangulat, köszönöm a szülőknek és mindazoknak, akik eljöttek és szurkoltak a csapatunknak!" – mondta Pető Dalma Csilla, a Crișul igazgatója a díjátadó után.

A bajnokcsapat kerete

Holhoş Darius, Dunca Marc, Berde Mihnea, Barta Patrik, Trifa Răzvan, Tirla Eduard, Kádár Márton, Giosu Răzvan, Cercel Eduard, Tőrös-Víg István, Dumitru Sara, Ridzyk Vivien, Achim Tudor, Boros Dávid, Lőrincz Ármin.

Vezetőedző: Antonio Alexandrescu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában