„Arany Jánost, az embert szeretném megírni”

Kiss Dóra

Cselenyák Imre nyírkátai író Áldott az a bölcső, valamint A tölgyek alatt címmel megjelent, Arany János életét feldolgozó regényeit mutatták be a Debreceni Partium Ház és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Kárpát-medencei Magyar Könyves Ház programja keretében Debrecenben, a Központi Könyvtárban. Az eseményen az író a könyvek bemutatása mellett saját dalokat adott elő, Molnár Júlia nagyváradi színművész pedig Arany János-verseket szavalt.

Cselenyák Imre a kedd esti bemutatón felidézte: Arany már 10 éves korában elkezdett a zenével foglalkozni, majd 16 évesen került Debrecenbe, ahol továbbfejlesztette ezt a tudományát. Élete során egészen addig vele volt egy gitár, míg el nem vesztette.

– Nagyszüleim neveltek Nyírkátán, félárva gyerekként. A nagynénéim esténként a petróleumlámpa fényénél olvastak, ez volt a mi csodálatos szórakozásunk. Olvasták a Toldit, nekem, hatéves gyereknek a Toldi úgy kúszott be a fülembe, mint ősapáink legcsodálatosabb idiómái. Megértettem a Toldit, nem tudom hogyan történhetett ez, talán azért, mert nagypapám szava olyan volt, mint Arany János szava. Nem állítom, hogy már akkor elhatároztam, hogy megírom az életét, de mindenképpen kapcsolatban kerültem a szép, tiszta, magyar nyelvvel – idézte fel meghatározó találkozását Arany János művészetével az író.

A próza kisajátít

Cselenyák Imre mint egyszerű falusi fiú munkásnak készült, majd vegyészeti tanuló lett, civil szakmája gyógyszergyártó. Később a vegyésztechnikusi szakot is elvégezte, rengeteg vegyipari gyárban dolgozott, miközben úgy érezte, valamit közvetítenie kell az emberek felé, ezért zenét tanult.

– Valahol 30 éves korához közeledve az emberből kitör a prózamondási vágy. Azt vallom, hogy nem úgy leszünk írók, hogy az ember elhatározza: nagyszerű regényeket fogok írni. Ez egy születési „rendellenesség”, az ember úgy születik, hogy tud írni. Később megtanulja a betűket is, de az mellékes dolog, valójában nem tud mást csinálni, mint írni. Én 27 éves voltam, amikor leírtam azt az első mondatot, ami nyomtatásban is megjelent. Az egy egészen más dolog, hogy gyermekkoromban verseket is írtam, az nem jelent semmit, ha az ember érzelmi katasztrófán megy keresztül és verset ír. A prózaírás azonban kisajátítja az embert – fogalmazott Cselenyák Imre, hozzátéve: „Nagyszalontán megismerkedtem egy csodálatos emberrel, Dánielisz Endre bácsival, aki azt mondta nekem: »Édes szívem, miért akarsz te Arany Jánosról írni? Nézd a könyvespolcomat, tele van könyvekkel, mind Arany Jánosról írták!« Azt mondtam neki: »én Arany Jánost, az embert szeretném megírni, nem a verseit akarom elemezni, nem akarok nekrológot róla, hanem megtalálni azt az egyszerű, betegeskedő szalontai kisfiút, aki aztán a világirodalom egyik legremekebb költője és fordítója lett«” – osztotta meg motivációit a közönséggel Cselenyák Imre.

Arany-nyelvezet

A könyvbemutatón az író az évekig tartó kutatómunkájáról is szót ejtett. 24 évvel ezelőtt döntötte el, hogy megírja az életregényeket. Elmondása szerint egy cikk indította el ezen az úton, melyben Arany János betegségeiről, soha be nem gyógyuló jobb oldali sipolyáról olvasott. Rengeteg helyen járt az országban, antikváriumokban, múzeumokban kutatott, hogy minél közelebbről megismerkedjen Arany János életével.

– Egészen finoman bántam a fikcióval a regényemben, megpróbáltam nagyon hiteles lenni. Különösen gyermek- és ifjúkorában vannak olyan fikciós történetek, amelyek megtörténhettek, azonban később már el voltam kényeztetve, hiszen rengeteg levele van, melyeket olvastam. A leveleiből nemcsak pontosan követhettem már az életútját, hanem Arany nyelvezetét is elsajátítottam. A nagyszalontai nyelvjárást Arany János leveleinek hangjával vegyítve megalkottam egy 19. századi nyelvet, s ezen írtam meg a könyvet – fogalmazott az Arany-szakértő.

Az est zárásaként Heit Lóránd borász az érmelléki Piheni Pincészet borait kóstoltatta, míg az Arany János szülővárosából érkezett húsz fős csoport a híres kemencében sült nagyszalontai kenyeret kínálta a borok mellé.

Fotó: Kiss Annamarie