Fotótörténetről és -művészetről tartott előadást Tóth István Kolozsváron

Ciucur Losonczi Antonius

Az egybegyűlteket dr. Csibi László, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Színház és Film Karán működő Magyar Film és Média Intézet vezetője  köszöntötte, bemutatva a vendéget. Tóth István, utalva arra, hogy ötvenkét éves karrier van mögötte, először arról az időszakról mesélt a diákoknak, amikor még nem létezett a maihoz hasonló felsőfokú oktatás ezen a területen Romániában. Felidézte, hogy a hetvenes években elszigetelten dolgoztak a fotóművészek, keveset árulva el szakmai titkaikról. Beszélt arról, hogy Tótiban született, s már gyermekkorában vonzódást érzett a fotózás iránt, ezért megkérte a szüleit, hogy vásároljanak neki egy fényképezőgépet. Úgy fogalmazott: fantasztikus időszaka volt a fotótörténetnek az analóg, amikor filmkockákra lehetett fényképezni. Másik izgalmas tevékenység volt hajdan a filmnek az előhívása a sötétkamrában, a képek válogatása, a nagyítás, egy egyéni kiállításnak a megszervezése. „A fotóművészet fejlődésének egy olyan korszaka volt ez, melyet napjainkban talán már nehéz megérteni, de csodálatos volt” – magyarázta. Aztán megjelentek a digitális fényképezőgépek, ami pozitív „törést" eredményezett a fotótörténetben, később pedig a mobiltelefonok, melyek használatától sokan ódzkodtak. „Véleményem szerint mindegy, hogy mivel készül egy kép, a lényeg a végeredmény” – fogalmazott Tóth István. Azon meggyőződésének adott hangot ezután: két évtized múlva valószínűleg már nagyon kevesen fognak digitális fényképezőgépeket használni, annyira jó teljesítményt nyújtanak majd a fotózás szempontjából a mobiltelefonok. 

A továbbiakban a fotóművészetről beszélt az előadó, mely „még távolról se forrta ki önmagát”. Meglátásában el kellene dönteni azt, hogy minek alapján mondhatjuk el azt egy fényképről, hogy művészfotó, mely a másodperc töredékének ezredrészét kell megörökítse. A kritériumok közé sorolta a meghívott, hogy legyen érdeklődést keltő hatása, a lefényképezett tárgyak összhangját, valamint azt is, hogy ezek szimbolizáljanak valamit. Ugyanakkor a fotózás nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is, és visszatükrözi az alkotónak a lelki világát, hangsúlyozta Tóth István, aki sajnálatát fejezte ki, amiért hiányoznak a fotóművészetre szakosodott műkritikusok. Szó esett még az online tanfolyamok és az alkotói séták előnyeiről, valamint a Kárpát-Medencei Magyar Fotográfusok Társaságának (KMFT) működéséről, majd a szeminárium második felében régi fotókat vetített Tóth István saját pályafutásáról.