Ivóvíz

2024.02.22. 18:06

Csomortányi: Gondok vannak az érmelléki vízszolgáltatással

Az Érmellék és a Hegyköz ivóvíz-szolgáltatása kapcsán tapasztalható problémákra hívta fel a figyelmet Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) ügyvezető elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

János Piroska

A politikus elmondása szerint a két említett térségben számos a panasz az ivóvíz-szolgáltatásra, illetve a szennyvízelvezetésre, mind minőségi, mind pedig mennyiségi szempontból. A szolgáltatást biztosító Apă Canal Nord Vest R.T. Regionális Vízi Közmű Szolgáltató a térség önkormányzatainak tulajdonában lévő cég, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy az önkormányzatok kezelésében levő víz- és szennyvízhálózatokat átvegye és azokat fejlessze. „Az az általános tapasztalat, hogy habár elméletben egy közös cégnek nagyobb erőforrásai kellene legyenek és nagyobb összegekből kellene tudnia gazdálkodni, a lakosok nem igazán tapasztalhatták azt, hogy fejlesztések történnek. Nagyjából azok a hálózatok működnek mai napig, amelyeket az önkormányzatok a saját pénzükből, vagy a saját maguk által pályázott forrásokból valósítottak meg” – mutatott rá Csomortányi. 
A nem megfelelő minőségű szolgáltatás mellett az elmúlt évben megduplázódott annak ára. A tavalyi év elején az összevont (ívóvíz és szennyvíz) vízdíj értéke a részvénytársaság szolgáltatási területén 6,12 lej+áfa volt köbméterenként, az áremelést követően ez az érték 12,21 lejre (+áfa) növekedett, vagyis több mint 14 lejt kell fizetni egy köbméter vízért. „A politikusok és a vízszolgáltató képviselői azt mondták, hogy az áremelés oka az, hogy a víz- és szennyvízszolgáltatást szabályozó törvény meghatározza a minimális árát a vízszolgáltatásnak. Ez a minimális ár aszerint alakul ki, hogy egy adott megyében mekkora az átlagjövedelem. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy a megyeközpontban nagyobb az átlagbér, mint a megye peremterületein, ugyanolyan vízdíjat kell alkalmazni” – részletezte Csomortányi, akinek elmondása szerint magát az árat a vízszolgáltató határozza meg, amelyet a közgyűlésén fogadtat el, jelen esetben tehát a települések polgármesterei szavaznak róla, majd pedig a megszavazott árat a Közhasznú Közösségi Szolgáltatásokat Szabályozó Nemzeti Ügynökség (ANRSC) hagyja jóvá. A politikus rámutatott, nem igaz, hogy a megyében mindenütt ugyanannyiba kerülne a víz. Példaként az ANRSC honlapján közzétett árakat ismertette, amelyből kiderül, hogy tavaly Nagyváradon a 7,5 lejes vízárat csak 9,44 lejre emelték. Csomortányi István feltételezése szerint az Apă Canal Nord Vest R.T. Regionális Víziközmű Szolgáltató az új megépített székházzal, a komoly vezetői fizetések biztosításával és szolgálati autók vásárlásával pazarol a pénzzel. Csomortányi szerint törvénymódosítással ugyan elhárult annak a jogi akadálya, hogy a vízár csökkenhessen az Érmelléken, ez eddig mégsem történt meg.
Az EMSZ ügyvezető elnöke szerint a megoldás az lenne, ha a települések önálló vízszolgáltatót hoznának létre és visszavennék a szolgáltatást a saját hatáskörükbe. Ezért a szövetség érmihályfalvi frakciója iktatott egy helyi határozattervezetet, amely javasolja egy helyi szolgáltatócég létrehozását, aminek megalakulását követően ki lehetne lépni a jelenlegi szolgáltatótól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában