Imádkozás

2024.01.15. 15:58

Ökumenikus imahét zajlik Nagyváradon

„Szeresd az Urat, a te Istenedet (...) és felebarátodat, mint önmagadat!” (Lk 10, 27) mottó jegyében szervezik meg 2024. január 13–21. között Nagyváradon a Krisztus-hívők egységének imahetét. Vasárnap este a római katolikus székesegyházban imádkoztak közösen a résztvevők.

Ciucur Losonczi Antonius

Az egybegyűlteket Pék Sándor székesegyházi esperes-plébános köszöntötte. „Ma a keresztények látható egységéért imádkozunk. Az idei ökumenikus imahét témája, amelyet az afrikai Burkina Fasó-i ökumenikus tanács választott, így szól: Szeresd az Urat, a te Istenedet (...) és felebarátodat, mint magadat (Lk 10,27). Burkina Fasóban a háziak kalabasból (kancsóból) kínálják vízzel a messziről jött fáradt vendéget. Ez a szíveslátás, vendégszeretet és közösség jele. Miután a látogató felfrissült, kezdődhet a beszélgetés a látogatás céljáról. Lelki frissességünk táplálása végett nyitott szívvel imádkozzunk, és kérjük az egész világra Isten bőséges áldását” – tanácsolta a tisztelendő.

Ezután Böcskei László megyés püspök üdvözölte a római katolikus, a görögkatolikus, az ortodox, a református, az evangélikus, az unitárius, a pünkösdista és a messiási zsidó hitközség tagjait, a paptestvéreket és a híveket. Úgy fogalmazott: a magát Krisztust jelképező oltár köré gyűltek egybe azért, hogy közösen imádkozzanak, hogy a mi életünkben is megvalósuljon a szeretet, melyre Jézus hívott meg bennünket. Csakis az ő szeretetével tudunk ugyanis az ő fényében járni, és sokan, sokfélék vagyunk ugyan, de összeköt minket Isten felénk áradó végtelen szeretete.

Elmélkedésben Nagy Dávid, a Nagyváradi Messiás-hívő Zsidó Hitközség apostola arra hívta fel a figyelmet: a Tóra legelső könyvében olvasható a két legnagyobb parancsolat, miszerint Szeresd az Urat, a te Istenedet és felebarátodat, mint önmagadat. Maga a Názáreti állította, amikor megkérdezték tőle, hogy mi a legnagyobb parancsolat, azt, hogy a legelső az, hogy szeretni Istent, ami Urunkat, teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből. Másként idézte azonban a Szentírást, mint ahogy az írva van. Apróságnak tűnő részlet, de mégis fontos, hogy a felsorolásban az „elménkből” szót is említette, ami nincs benne a Tórában. A zsidó törvények szerint ugyanis rettenetes sorsa lesz annak, aki hozzáad vagy elvesz valamit mindabból, ami a Szentírásban le van írva, mert ember nem módosíthatja Isten szavát. A farizeusok és a vallási vezetők azonban mégsem kritizálták a Názáretit, amikor hozzátett még egy elemet, és ez azt bizonyítja, hogy ő nem csak embert volt, hanem az Atyának a Fia is – magyarázta Nagy Dávid. Hozzátette: a felebarátunkat pedig akkor szeretjük a leginkább, ha befogadjuk szívünkbe a Fia által Istent, aki a végtelen szeretet.

A továbbiakban zsoltárok hangzottak el, illetve imádkoztak az egyházak képviselői – a reformátusokat Kövendi István váradrogériuszi tiszteletes, az evangélikus-lutheránusokat Mátyás Attila lelkész, az unitáriusokat Kardos József lelkipásztor képviselte. A zenei szolgálatot a székesegyház kórusa látta el.

 

További alkalmak

Január 16., kedd, 18 óra – a Messiás-hívő Zsidó Hitközség zsinagógája; január 17., szerda 18 óra – evangélikus-lutheránus templom; január 18., csütörtök, 18.30 óra – Tabor pünkösdista templom; január 19., péntek, 18 óra, Szent Mihály és Gabriel arkangyalokról elnevezett ortodox templom; január 20., szombat, 18 óra – váradréti református templom; január 21., vasárnap 18 óra. Szent Miklós görögkatolikus katedrális. 

Az imaalkalmakon a görögkatolikus Caritas szegénykonyhájának működését lehet anyagilag támogatni.

 




 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában