Rahmanyinov-hangverseny lesz csütörtökön a filharmóniában

Tóth Gábor

Múlt héten Csajkovszkij-évfordulót tartottak a filharmóniában, ezen a héten egy másik nagy orosz mester, Rahmanyinov születésének 150. évfordulója van terítéken, bár a sarokdátumokból kitűnik, hogy ugyanakkor a szerző halála óta kerek 80 telt el. Talán a legutolsó orosz nagymesterről beszélünk, aki a romantika tiszta érzésvilágát szenvedéllyel megőrizte és modern intellektussal emelte tovább egy új századba, ugyanakkor olyanok pódium-kortársaként, mint Szkrjabin vagy Prokofjev, Rahmanyinov első hallásra „csak” diszkrét merészséggel modernizálta a 20. század számára a 19. század érzékeny örökségét. Rahmanyinovot megkésett romantikusnak is titulálták már, ő maga mondotta 1939-ben: „Úgy érzem magam, mint egy kísértet, ami egy idegenné vált világban kóborol.” Tény, hogy ez a romantikából kinőtt szellem és lélek máig az egyik legnépszerűbb maradt a világ koncerttermeiben. Csordultig telt szív, elképesztő horizontok és mélységek, morajló sodrás és vastag ujjongás, transzcendens pianisztikus virtuozitás – utóbbihoz talán korai zongoratanára, Ziloti is hozzájárult, aki Liszt egykori weimari növendéke volt. Szóval mindez csak néhány alapeleme Rahmanyinov elmélyülten virtuóz, robusztus, mégis hiperérzékeny lírájának. Egyértelmű, hogy 2. zongoraversenye a legnépszerűbb, de most a harmadikat fogjuk hallani. A később kényszerűen az USA-ba emigrált zongoraművész-zeneszerző, saját műveinek leghitelesebb tolmácsolója (szerencsére máig számos hangfelvétel őrzi ezt), még legelső, 1909-es amerikai turnéjára komponálta a 3., d-moll zongoraversenyt, mely inkább második előadása nyomán vált fajsúlyossá: elképzelhetjük a pillanatot, amikor Rahmanyinov ült 1910. január 16-án a Carnegie Hallban a zongoránál és mellette Gustav Mahler vezényelte a New York-i filharmonikusokat. A 20. század további része számára aztán elsőként Horowitz vitte sikerre a darabot, bár Rahmanyinov a városi legenda szerint erről csak valami olyasmit mondott baráti iróniával, hogy ő egy elefántoknak szóló súlyú művet írt, Horowitz pediglen lazán csak befalta és lenyelte. A 3. zongoraverseny ott van a technikai pontozás tekintetében a legnehezebbek között, ne vezessen félre e tekintetben senkit az I. tétel rendkívül egyszerűen, oktávpárhuzamban bemutatott főtémája – egyébiránt a zeneirodalom egyik legszebbike –, csak eztán jön majd a java...
Antoniu Nagy Olaszországból tért vissza tizenévesen szülei városába, Nagyváradra, Radó Judit lett tanára, akiről jól tudjuk, milyen technikai alapossággal és művészi lelkiismeretességgel képezi növendékeit. Tehetséges és munkamániás fiatalemberről beszélünk, aki hazai és világversenyeken is sok próbát kiállt már, jelenleg a kolozsvári zeneakadémián tanul, ahol Daniel Goiți növendéke.
Az idei őszi/téli szezon filharmónia-műsoraiból olybá tűnik, hogy Jankó Zsolt maradt az egyetlen állandó karmestere a váradi zeneintézménynek, mely hétről hétre kísérletezik visszatérő fiatal meghívott dirigensekkel mostanság. A kolozsvári Jankó Zsolt, aki sok Haydnt vezényelt zenekarépítési célzattal a múlt évadban, most vállalta, hogy csatlakozik e Rahmanyinov-évfordulóhoz, mégpedig a szerző igen kiadós II. szimfóniájával. Tavaly szeptemberben hallhattuk itt legutóbb ezt a nagyzenekari-nagylélegzetű művet, a 3. zongoraverseny viszont csak 14 évvel ezelőtt szólalt meg itt előzőleg. Szintén nagy érzelmek várhatók a szimfóniában, mely az ekkor harmincas éveiben járt Rahmanyinov életművében két évvel korábbi keltezésű, mint a 3. zongoraverseny.
A filharmónia internetes információs felületei: filarmonicaoradea.ro, facebook.com/filarmonicaoradea, instagram.com/filarmonicaoradea. Online jegyek: bilete.ro.