A jó vezető ismérveiről tudtak meg többet a nagyváradi közgazdászok

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket Szabó Géza, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) nagyváradi szervezetének az elnöke köszöntötte, aki arra kérte őket: egyperces néma felállással emlékezzenek a napokban elhunyt Szécsi Kálmánra, aki kiváló bankszakember volt, illetve 2010–2016 között az RMKT országos vezetője.
A meghívott, Diósi László bemutatkozásként elmondta magáról, hogy a Dunántúlon született, tehát származásilag semmi köze a Partiumhoz vagy Erdélyhez, de 18 éve „itt ragadt”, mert furcsamód jól érzi magát Romániában. A román állampolgárságot is felvette, a lakcíme pedig Csíkszeredában van. Szerinte a jó vezető az, aki jól szervezi meg a csapatát, utasításokat ad, és mindenki tudja a dolgát. Nem olyan, mint az a hadvezér, aki felkiált, hogy utánam, de három másodperc múlva már halott, mert az ellenség lelőtte, vagy Antoninus Pius, aki római császárként a leghosszabb ideig, 28 évig uralkodott, de senki se emlékszik már rá, mert „egy rendkívül unalmas fráter volt”, hangsúlyozta az előadó.
Diósi László szerint ugyanakkor egy jó menedzser kellő életkorral (az ideális vállalatirányító körülbelül 45 éves) és tapasztalattal kell rendelkezzen, és nem feladatokat kell adjon a beosztottjainak, hanem inkább célokat tűzzön ki a számukra. Ha azonban nincs meg benne a belső tűz, akkor inkább vonuljon nyugdíjba, vagy menjen el máshova, vélekedett. Meglátásában a közvélekedéssel ellentétben azért annyira nem jó vezető pozícióban lenni, mert sok felelősséggel jár, magánnyal, stresszel, kétellyel, hiszen végül is a menedzser is csak egy ember. Mindenesetre a szakma alapja egyszerű: emberekkel és feltételrendszerekkel kell foglalkozni, holtig tanulni, józan paraszti ésszel gondolkodni. Viszont sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy különbözők vagyunk: a világ különböző tájain mások a nyelvek, a kultúrák, az egyéni, a csoportos és a nemzeti sajátosságok.

A románok például szinte babonás módon rettegnek a vezetőktől, de ez nem valós tisztelet, inkább csak távolságtartás, a magyarok viszont egyáltalán nem félnek beszállni ugyanabba a liftbe, ahol az igazgató is ott van, az angolok pedig magasról tesznek rá, hogy ki a főnök. Mi inkább önzők és individualisták vagyunk, míg a románok a közösségben levést egy alapvető értéknek tartják, mert „jól érzik magukat az akol melegében”. Ha egy főnök „leüvölti az alkalmazottja fejét”, akkor egy japán hazamegy és harakirit követ el szégyenében, egy magyar az élete végéig gyűlölni fogja azt a menedzsert, míg egy román vállat von, s azt gondolja magában, na jó, akkor ezentúl másképp csinálom, magyarázta Diósi László.
Arról is beszélt a meghívott: minden cég működése saját, írott szabályokon nyugszik, de azokat „az életben soha senki el nem olvassa”, a workshopokon felvázolt víziók sem érdekelnek senkit, mert a legfontosabbak a közös értékek, az egymás közti kommunikáció és a motiváció. Jó vezetőnek pedig lehet születni is, meg nem is, mindenesetre az általános gyakorlat szerint több az introvertált sikeres vezető, aki csapatban gondolkodik és jó stratéga, hangzott el az expozéban.