Közel negyven év után köszönt el az asszonyvásári gyülekezettől Székely István lelkipásztor

D. Mészáros Elek

A kabátgombolós, szeszélyes őszelői időjárás ellenére sorjáztak a hívek a vasárnap délutáni istentiszteletre. Nagy volt a nyüzsgés a paplak környékén is, barátok, szolgatársak, rokonok jöttek el Székely István lelkipásztor kiköszönő istentiszteletére. A szószék magasából ezúttal Ésaiás könyvéből vett alapgondolat mentén szólt az igei üzenet. „Az életünk során elhibázott lépéseinknél nem kell leragadni, az újrakezdés lehetőségével élni kell. Isten ma is ugyanaz, mint a pusztában vándorlók idején volt, biztos pont az életünkben, ő jól ismeri lelki sivatagunkat. Hiába vesznek körül bennünket modern technikai eszközök, ha a valódi értékek kikopnak körülöttünk, bennünk, a jó és a rossz közötti határ elmosódik. Az élet sivatagi homokja beszivárog életünkbe, de Isten keze nem rövidült meg, ma is ott van, hogy újat teremtsen bennünk” – fogalmazott Székely István.

Az igehirdetés után immár az úrasztalánál tartott beszámolót hallgathatták meg a jelenlévők. Négy évtizedes lelkészi pályája során 38 évet az asszonyvásári közösségben szolgáló Székely István 321 személyt kísért utolsó földi útjára, 127 gyermeket részesített a keresztség sákramentumában, 59 házasulandó párt esketett, 112 fiatal tett vallást hitéről, vagyis konfirmált. Az eltelt évek alatt maga is asszonyvásárivá vált, és immár az is marad mindörökre, megszerette az itteni embereket – vallotta immár a meghatottság hangján a nyugdíjba vonuló tiszteletes. Köszönetet mondott a gyülekezetnek, szolgatársainak, és nem utolsósorban feleségének, aki mindvégig segítette, kitartott mellette. Nemcsak a lelkek istápolója volt, de 20 éven át a kiskereki önkormányzatban tanácsosként képviselte faluja érdekeit. Holland kapcsolatai révén a polgármesteri hivatallal karöltve sikerült a vízhálózatot kiépíteniük. Az eseményen jelen lévő Nyíri Sándor polgármesternek és Szabó Zoltán alpolgármesternek a konszenzuskeresést, az együttgondolkodást, a közösségi érdekből fakadó cselekvési készséget köszönte meg.

Bara László érmelléki esperes, bihardiószegi református lelkipásztor köszöntőjében kiemelte Székely István közösséghez való hűségét. Ő nem futamodott meg a nehézségek, a problémák elől, gazdagabb gyülekezetet keresve nem hagyta el a falu népét. Vállalta azt a nagy feladatot 38 évnyi asszonyvásári szolgálata alatt, hogy gyümölcstermőként másokat is gyümölcstermővé tegyen – sorolta az esperes. Rákosi Jenő székelyhídi lelkipásztor, előző esperes gyülekezete üdvözletét hozta. Az Apostolok cselekedetéből Péter egyik tettét idézte, amikor az alamizsnáért kéregető sánta embernek azt mondta, „Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom” – ez esetben pedig a legnagyobb ajándék a gyógyulás volt. „Hasonlóképpen szeretnék én is cselekedni veled. Ameddig az Isten időt ad, addig én az időmből adok neked, hogy beszélgethessünk, ameddig szeretettel tölt meg az Úr, addig én szeretettel leszek irántad. Amink van, azt mindenkor adni fogjuk neked és kedves párodnak” – fogalmazott Rákosi Jenő. Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát, a helyi katolikus közösség papjaként felidézte azt a közel két évtizedes közös munkálkodást, amit egyházi emberekként békességben végeztek. Jó kapcsolatuk, egymás tradíciójának a tisztelete a felekezeti közösségekbe is begyűrözött, a vegyes házasságban lévő családokban megszűntek a vallási indíttatású civakodások – mondta. Kovács Lajos Ernő, az egyházközség főgondnoka köszöntőjében többek között a Székely István szolgálati ideje alatt történt anyagi gyarapodást emelte ki. A vízhálózat kiépítésén kívül sikerült többek között ravatalozót emelniük, gyászkocsit vásároltak, megoldódott a faluban a közvilágítás, a lelkészlak és a templom állagmegőrzésén munkálkodtak. Az egyház földjeit visszaigényelték, további két ingatlant sikerült ismét birtokba venniük stb.

Az esemény zárásaként a megmaradás, a folyamatosság ügyéért munkálkodó Balogh Katalin vallástanár és a gyülekezet fiataljai énekcsokorral köszöntötték a hivatalos lelkészi szolgálattól megváló, de a hivatását soha el nem hagyó Székely István lelkipásztort.