Együttműködés

2023.08.07. 17:33

Konzorciumba tömörítenék Bihar megye főbb közkórházait

A tervezett konzorciumnak a váradi mellett tagjai lennének még a margittai, az élesdi, a belényesi, a vashoksziklási és a nagyszalontai kórházak, tudatta Ilie Bolojan megyei tanácselnök és dr. Gheorghe Carp, a megyei kórház igazgatója a hétfő délután tartott közös sajtótájékoztatón.

Fotó: Alexandru Nițescu

Ciucur Losonczi Antonius

Ilie Bolojan megyei tanácselnök kifejtette, hogy nemrég egy tanácskozás zajlott a témában az érintett települések polgármestereivel, illetve a helyi kórházak vezetőivel, valamint a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) és a Bihar Megyei Egészségbiztosítási Pénztár irányítóival. Szerinte a társulásnak inkább előnyei lennének, úgymond „win-win” helyzetbe hozná az együttműködőket. A pozitívumok közé sorolta, hogy míg jelenleg szakemberhiány miatt nincs állandó ügyelet a radiológiai osztályokon, ez az együttműködéssel, illetve a stratégiai egészségügyi projekt részét képező telemedicina rendszerrel megoldható lenne. Ugyanakkor pedig mivel ebben a pillanatban a megyei kórház a legkorszerűbb laboratóriumi felszereltséggel rendelkezik, illetve szolgáltatásokat kínálja, ebbe a folyamatba integrálni lehetne a vidéki kórházak által végzendő vizsgálatokat is. Végül pedig, a közbeszerzési eljárások szempontjából is hasznosabb és költségkímélőbb volna egy konzorciumnak a működtetése, mert kevesebbe kerül például 1000 injekcióstűnek az egyszeri megrendelése, mint külön-külön több száznak a megvásárlása, érvelt Bolojan.
Arról is beszélt a megyei tanácselnök, hogy a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal már jelezte, szívesen tagja lenne a konzorciumnak. A többi azon önkormányzatnak, melyek kórházakat működtetnek, körlevelet küldenek, melyben választ várnak arra, hogy csatlakoznak-e azon munkacsoporthoz, mely a társulás megalapításának körülményeivel foglalkozik majd. Ez a grémium ősszel dolgozza ki a partnerség részleteit, és minden településen a helyi tanács jóvá kell, hogy hagyja a konzorciumhoz való csatlakozást. Elvileg bármikor lehet majd igényelni a tagságot, de nyilván később már nehezebb lesz, mert akkor már mindegyik alapítótag bele kell majd egyezzen ebbe. Közben ezzel párhuzamosan az Egészségügyi Minisztérium is jóvá kell hagyja a konzorcium működését, illetve vonatkozó kormányhatározatra is szükség lesz, de Bolojan szerint Alexandru Rafila miniszter támogatja az ötletet, ezért ebből a szempontból valószínűleg nem merülnek fel problémák. Ha pedig minden kedvezően alakul, a jövő év elején kezdhet el működni a társulás.
Dr. Gheorghe Carp, a megyei kórház igazgatója hangsúlyozta, hogy az elképzelés nem ördögtől való, és nem ők találták fel most a spanyolviaszt, mert már például Svédországban, az Egyesült Államokban és Kanadában is rájöttek arra, hogy praktikusabb a konzorciumokba való tömörülés. Az új gyógymódokat is könnyebben lehet bevezetni, gyorsabban állíthatók fel a kórképek és egyéb szempontok alapján is a betegellátás javára van mindez. Amúgy pedig nem kötelező csatlakozni a konzorciumhoz, és nincs e mögött olyan hátsó szándék, hogy felszámoljanak kórházakat, jelentette ki a menedzser.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában