Beruházás

2023.08.15. 17:52

Elkezdhetik a sportlétesítmény munkálatait Hegyközpályiban

RMDSZ-sajtóanyag

Megújul Hegyközpályiban a sportpálya, zöld utat kapott a kivitelezési munkálat – jelentette be Cseke Attila. A Bihar megyei RMDSZ-es szenátor, volt fejlesztési miniszter elmondta: a beruházásra az általa vezetett szaktárca nyújtott finanszírozást 2022 decemberében, több mint 11 millió lejből újítják fel a sportlétesítményt. Elmondása szerint Bihar megyében csak a fejlesztési tárca révén közel egymilliárd euró értékű beruházás került leszerződésre vagy megítélésre miniszteri mandátuma alatt, ami a következő öt évben komoly minőségi javulást hoz majd a megye infrastruktúráját illetően.

„Több száz helyi és nagyváradi gyermek használhatja majd a felújított sportpályát. A beruházás sportolási lehetőséget nyújt mindenkinek, megfelelő körülmények között. Az RMDSZ kormányon is, most is fontosnak tartja és támogatja ezeket a kezdeményezéseket” – nyilatkozta Cseke Attila.

 

Hegyközpályiban a meglévő pályát felújítják, és két új, gyepfüves, öntözőberendezéssel ellátott focipályát hoznak létre. A sportpályák mellett 800 férőhelyes lelátót építenek, a létesítendő új épületben pedig öltözőket, zuhanyzókat, illetve egy 20 férőhelyes szálláshelyiséget alakítanak ki a sportolók számára. A beruházás kivitelezésének határideje két év – zárta nyilatkozatát Cseke Attila.

Köszönetet mondok Cseke Attila volt fejlesztési miniszternek és RMDSZ-es csapatának a teljes hegyközpályi sportbázis felújításáért és bővítéséért, ahol közel 200 gyerek kap lehetőséget a sportolásra és fejlődésre. Nemcsak a pályi és a csatári gyerekeknek, hanem a nagyváradiaknak is lehetőséget nyújt minderre!” nyilatkozta Somogyi Lajos, Hegyközpályi község RMDSZ-es polgármestere. Ugyanakkor köszönet illeti a két, ma is ott tevékenykedő sportklub vezetőjét és edzőjét, akik teljes odaadással végzik a munkájukat, és foglalkoznak a hegyközi és nagyváradi gyerekekkel, zárul az RMDSZ közleménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában