Alkalmazás

2023.05.02. 08:39

Közel kétszáz személyt alkalmaz a megyei kórház

A nagyváradi székhelyű Bihar Megyei Klinikai Kórház 173 munkahelyet hirdet különböző munkakörök betöltésére. BN-összeállítás Az intézmény közleménye szerint a kórház alkalmaz három orvost, két fizikoterapeutát, öt adminisztratív munkakört ellátó személyt, valamint asszisztenseket (51), kezdő ápolónővéreket (42), beteghordozókat (18), gondozókat (21), egészségügyi adatrögzítőket (7) és munkásokat (24). A kórház sajtószóvivője, Lisa Crăiuţ azt nyilatkozta, hogy a szabad munkahelyek egy része a nyugdíjazások miatt nincs betöltve, a posztok másik részét pedig az Egészségügyi Minisztérium egy rendelete nyomán kell meghirdetni, a rendelet ugyanis szabályozza, hogy minden egyes osztályon mekkora kell legyen a személyzet száma a páciensek számához viszonyítva. Dr. Gheorghe Carp, a megyei kórház főigazgatója laptársunknak, a Jurnal Bihoreannak nyilatkozva elmondta, hogy nem nagy a meghirdetett állások száma, tekintetbe véve, hogy az ország legnagyobb kórházáról van szó. „Ötezer alkalmazotthoz viszonyítva 173 poszt mindössze négy százalékot tesz ki. A kevesebb mint kétszáz meghirdetett poszt kevés” – fogalmazott az igazgató. Az érdeklődők május 12-ig nyújthatják be jelentkezésüket. További információk a megyei kórház honlapján találhatók – spitaljudetean-oradea.ro – a Hirdetések/Anunţuri szekcióban a Karrier/Carieră almenüpontban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában