Beszámoló

2023.05.31. 07:51

Adóügyi változásokról is beszámoltak a prefektusi kollégium havi ülésén

Ciucur Losonczi Antonius 

A prefektúrai kollégium e havi gyűlése zajlott kedd délelőtt a megyeháza dísztermében, a megjelent állami intézményvezetőket Dumitru Ţiplea prefektus köszöntötte. Ahogyan az elmúlt időszakban bevett gyakorlattá vált, ezúttal is Sorin Şipoş történészprofeszszor, a Nagyváradi Egyetem oktatója tartott fejtágítót, most éppen Mihai Viteazul élete és tevékenysége volt a téma. A továbbiakban három prezentáció hangzott el: Gabriel Borbandi, a megyei statisztikai hivatal igazgatója, Fándly Marius, az adóhivatal helyettes vezetője és Petruţ Drăgan, a megyei ifjúsági és sportigazgatóság irányítója készültek beszámolókkal. 

Többnyire gazdasági jellegű adatok kerültek bemutatásra, és a tanácskozás ezen jellegét erősítette az is, hogy a kormánybiztos egyik kérdésére válaszolva Békési Csaba, a Bihar Megyei Munkaerő-foglakoztatási Ügynökség (AJOFM) igazgatója is kifejtette véleményét a munkanélküliség és az életszínvonal alakulásával kapcsolatban. Gabriel Borbandi Bihar megye tavalyi szociális és gazdasági helyzetét ismertette. A jelenlevők megtudhatták például azt, hogy hány lakosa volt a megyénknek 2022. július 1-jén, hogyan alakultak az átlagkeresetek, mekkora volt a munkanélküliség, milyen kereskedelmi tevékenységek zajlottak, honnan és hány turista érkezett Váradra stb. Fándly Marius kitért arra, hogy sikerült az adóhivatalnak megvalósítania a 2022-re kitűzött stratégiai célokat, a teljesítménymutatók miként feleltek meg az elvárásoknak és milyen fiskális változások léptek hatályba 2023. január 1-től kezdődően. Petruţ Drăgan arról beszélt, milyen ingatlanok vannak az igazgatóság kezelésében, és milyen sportprogramok, projektek „futnak”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában