A Szent László-templom hős megmentőire emlékeztek

Ciucur Losonczi Antonius

Veszélybe került 1964-ben a nagyváradi Szent László plébániatemplom: városrendezési tervre hivatkozva a kommunista, ateista szemléletű hatóság valójában le akarta bontatni. Május 17-én, pünkösd vasárnapján dr. Daszkál István helyettes plébános felolvasta az egyházmegyei hatóság levelét, és másnap estére hirdette meg az „utolsó” szentmisét. Pünkösdhétfőn egész nap imádkoztak a hívek, és a mise után sem hagyták el a templomot, nyíltan megvallva hitüket. Hiába jelentek meg a titkosszolgálat képviselői, és voltak razziák a városban, az emberek (nemcsak katolikusok és magyarok, hanem más felekezetűek és nemzetiségűek is) körülvették a templomot, gyertyákat gyújtottak, imádkoztak, vallásos énekeket énekeltek és őrködtek. A bontásra kivezényelt kőművesek nem mertek munkájukba belekezdeni. Végül a három napig tartó ellenállást a hatóság is tiszteletben tartotta, és a templom megmenekült.

Az erre emlékező hétfő esti szentmisén dr. Kovács F. Zsolt plébános prédikált, Vánkos Alex segédlelkész koncelebrált, a zenei szolgálatot Kribus Mónika kántor látta el. „Amikor a Szent László-templom megmentésére emlékezünk, arra a bizonyos pünkösdhétfőre, akaratlanul is felvetődik bennünk a templom mibenlétének kérdése. Mi is a templom? Minek kell lennie egy templomnak? Meddig templom egy templom? Mi tesz templommá egy templomot? Az ószövetségi elbeszélés szerint még jóval a pusztai vándorlást megelőzően, az emberiség a bibliai őstörténetében egy véglet nélküli templomot épített, amely felért az égig, csakhogy nem lakott benne Isten lelke. A templomot ugyanis nem az emberi kéz vagy a technika teszi templommá, bármilyen szép, hatalmas és pompás is legyen az, hanem az Isten lelkének a jelenléte. Az e nélküli templomokat az ember nem Istennek építi, hanem önmaga dicséretére és magasztalására, önimádására. Amikor a mai estén a Szent László templom megmentésére emlékezünk, minden emberi szó eltörpül. A szavak helyett, itt és most, a tettek beszélnek. Amikor az oktalanság ki is mondta az ítéletet Isten háza fölött, és ideig-óráig ki is űzte a lelket a templomból, a Szentlélek a kőből épült templomból az akkor itt élő láncot alkotó emberekbe költözött, hiszen mindannyian Isten temploma vagyunk. Amikor felidézzük hősies helytállásukat, végtelen hálájukat is kifejezzük feléjük, mert nekik köszönhető az, hogy idén megünnepelhettük templomunk fennállásának 300. évfordulóját. Lehetővé tették, hogy a folytonosság ne szűnjék meg, ma pedig mi vagyunk azok, akik jelenlétünkkel biztosítjuk a folytonosságot és tovább őrizzünk a templomunkat, hogy a lélek ne költözzék ki belőle. De nemcsak átörökölhetjük e templomot elődjeinktől, hanem ha Isten is úgy akarja, javítani, megerősíteni, szépíteni is tudjuk majd azt, és a felújítással egy újabb évszázadot nyithatunk meg a történetében”, fogalmazott elmélkedésében a tisztelendő.