Jakobovits Miklós-emlékkiállítás a váradi püspöki palotában

P. Nagy Noémi

Hogy mennyien tisztelték, szerették a művészt, a tanárt, az embert, Jakobovits Miklóst, az abból is kitűnik, hogy milyen sokan vettek részt az európai hírű alkotó utolsó, római ihletésű festői korszakából összeállított emlékkiállításának megnyitóján, amely alkalom a művészeti töltekezés mellett kitűnő alkalmat nyújtott a beszélgetésre, emlékezésre is.

Erre, valamint a művészetről való eszmecsere fontosságára Jakobovits Márta képzőművész, Jakobovits Miklós özvegye is felhívta a figyelmet a tárlatnyitón, sőt felajánlotta, hogy diákoknak, egyetemistáknak tárlatvezetést is tartana az egy évig látogatható kiállításon, hogy ezeken az alkalmakon beszélgetni tudjanak a művészetről. „A művészet szerepe, hogy átvigyen egy másik dimenzióba, ami kiszakít a mindennapi problémákból, fénnyel telíti a lelket és erőt ad” – mondta Jakobovits Miklósról. „Nagy humanista volt, társadalmi kategóriától függetlenül mindenkiben talált valami jót és lényegest és azt kutatta fel. Ugyanolyan szeretettel és türelemmel közeledett mindenkihez” – emlékezett vissza férjére Jakobovits Márta. 

A szép számban megjelenteket Lakatos Attila történész, a püspökség munkatársa köszöntötte. Elmondta, hogy még a püspöki palota felújítása idején tervezték ezt a kiállítást. Böcskei László megyés püspök örömét fejezte ki, hogy a második emeleti kiállítóterem most egy olyan személyiség munkáinak adhat otthont, mint Jakobovits Miklós, aki sokakhoz közel állt, és akit sokan tiszteltek. A megyés püspök XVI. Benedek pápa művészekről és művészetről szóló 2009-es beszédéből is idézett: „(…) Kedves Művészek, Ti jól tudjátok, hogy a hiteles szépség élménye soha nem mulandó vagy felületes, nem távolít el a valóságtól, hanem éppen ellenkezőleg, megszabadítja a mindennapi életet a szürkeségtől, és átalakítva ragyogóvá teszi azt… A via pulchritudinis, a szépség útja egyidejűleg lehet művészeti, esztétikai előrehaladás, valamint a hit, a teológiai kutatás útja”. Böcskei László hozzátette, hogy a kulturális tevékenységeken és kiállításokon keresztül nemcsak a művészeket és művészeteket akarják pártolni, hanem a dolgok mögé vezetni az embereket, megmutatni a művészi alkotásokon keresztül azt a fényt, ami a munkákban rejlik.

Jovián György festőművész, Jakobovits Miklós jó barátja kiemelte, hogy az alkotó művészi nagysága az idő múlásával nem halványul, sőt, „bátran állítom, hogy az ő révén került fel Nagyvárad Európa művészeti térképére”. Saját emlékein keresztül ismertette Jakobovits alkotói munkáját, anyagismeretét, színválasztását, azokat a spanyol festőket, akik hatással voltak művészetére. Kiemelte, hogy Jakobovits Miklós tevékenységének másik önálló fejezete a restaurálás volt, amelyet a Körösvidéki Múzeumban végzett, amely akkor a püspöki palotában működött. A tárlat anyagával kapcsolatban pedig többek között elmondta, hogy római élményeit saját festői nyelvére lefordítva örökítette meg.

Balla Tünde és Füstös-Makár Zsolt művészettörténész, a kiállítás kurátorai a művészről és a kiállítás anyagáról beszéltek. Elhangzott: a Jakobovits-életmű legelmélyültebb, utolsó, római korszakát bemutató kiállításba 34 alkotást válogattak be. Jakobovits Miklós római útjának élményei ragyognak most a terem falain, a minden élő és élettelen teremtettségének legmélyebb felismeréseként; az alkotó korábbi festői korszakainak kitörni vágyó groteszk figuráival és metafizikus alakzataival ellentétben alkotójuk felszabadult tudatalattijáról árulkodva. Füstös-Makár Zsolt ismertetésében kiemelte, hogy az 1990-es évek közepétől az addigi életműből összeadódó és szervesen felépülő művészi látásmód eredményeképpen újszerű művek keletkeztek. Szobrászati elemeket és technikákat is felhasználó sajátos alkotások, amelyeket Jakobovits képtárgyaknak hívott. Nem csupán a forma változott műveiben, hanem a mondanivaló is gazdagodott. Az ebben a korszakban született alkotásaiban visszatérő elemként megjelennek az ellentétpárok: a tűz és a víz, a fény és a sötétség, a mélység nyugalma, vagy a magasságokba való feltörés lendülete, ezek a jelenlegi tárlat anyagában is megmutatkoznak. A figuratív korszakához képest a kiállításon bemutatott munkáinak nehezen értelmezhetőségét a környezetre emlékeztető világ hiánya, a hétköznapi tárgyak homályossága vagy az emberek és a tárgyak konkrét megjelenítésének mellőzése adja. Ebben az új képi világban nincs már meg a megszokott otthonosság, sem a tapintható racionális összefüggés, de fellelhető benne egyfajta humán elkötelezettség. Jakobovits azt kutatta, hogyan lehet látható formát adni a dolgok mögötti életnek.