A magyarellenes sovinizmus felülírja a törvényességet

Pap István

Összegezve a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskolában kialakult, és ideiglenesen csitulni látszó botrány tanulságait, egyértelműen megmutatkozott az, hogy Romániában a magyarellenes sovinizmus felülírja a törvényességet. A hatályban lévő 2016/6134. számú tanügyminisztériumi rendelet feketén-fehéren leszögezi azt, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatás külön iskolákba szervezése nem minősül szegregációnak. Mindaddig nem is merült fel a szegregáció gondolata a Bălcescu iskola magyar tannyelvű osztályai kapcsán, amíg azok a Zárda utcai épületben, azaz egy kicsi, felújítatlan ingatlanban voltak elhelyezve. Nyomban megváltozott azonban a helyzet, amikor kiderült, hogy egy nem teljesen kielégítő helyszínről ugyanazok a magyarul tanuló gyerekek a református egyház jóvoltából egy frissen felújított, modern iskolaépületbe kerülhetnek át. 

Ezt már nem nézhették tétlenül a soviniszták, és jól megszervezett támadást indítottak alig pár nappal az iskolakezdés előtt, hogy mindenkit: azaz az iskolát, a szülőket, az önkormányzatot és a református egyházat is váratlanul kész tények elé, azaz kényszerpályára állítsák. Nem tudni kik állnak az akció mögött, a nyilvánosságban mindössze annyi látszik, hogy a támadás végrehajtói a Tanügyminisztérium vizsgálóbizottsága és a Bihar Megyei Főtanfelügyelőség voltak, ezek állapították meg a „szegregáció veszélyét” abban az esetben, ha a Bălcescu iskolának felajánlott épületben csak magyar osztályok működnek. Mondja ezt a román állam két intézménye úgy, hogy a hatályban lévő miniszteri rendelet ennek merőben ellentmond, ráadásul az Országos Diszkriminációellenes Tanács is kimondta, hogy nem minősül szegregációnak az iskolák kisebbségi oktatási nyelv szerinti megszervezése. Nem is minősülhet, hiszen az országban bármilyen etnikumú diák tanulhat a romántól eltérő nyelven is. Csűry István püspök fel is hívta erre a figyelmet, mikor úgy fogalmazott, hogy „a magyar osztályokban is nagyon sok vegyes házasságból származó, román nevet viselő gyermek van.” Akik vallhatják magukat magyarnak, románnak, vagy ennek is, annak is, mert elidegeníthetetlen emberi joguk az, hogy ők maguk választhassák meg nemzeti identitásukat.

Szegregációról csak abban az esetben lehetne beszélni, ha a román nevű, vegyes házasságokból származó gyerekeket nem engednék be az iskolaépületbe, vagy külön osztályba szerveznék, netán az utolsó padba ültetnék őket stb. Csakhogy ilyesmi meg sem történhetett, mert nem is engedték beköltözni az épületbe a magyar tannyelvű osztályokat. Mindebből az is következik, hogy mindazok a személyek és intézmények – köztük a minisztérium, a tanfelügyelőség és a helyi román sajtó, vagy ennek legalábbis egy része –, akik és amelyek szegregációt emlegetnek, eleve nem tekintik románnak azokat a vegyes házasságból származó gyerekeket, akik magyar tannyelvű osztályokba járnak. Ezzel súlyos emberi jogi vétséget követnek el, hiszen megkérdőjelezik azoknak a gyerekeknek az identitását, akik amúgy lehet, hogy románnak vallják magukat. Mi ez, ha nem a legfélelemkeltőbb, a román vér tisztaságára építő etnicista sovinizmus?!

Tudatosítsuk magunkban tehát azt, hogy román állami intézmények a törvényességen, az emberi jogokon és gyerekeken is kíméletlenül átgázolnak, ha valamilyen politikai céljukat el akarják érni. Számításukba annyi hiba csúszott, hogy ezzel az akcióval szándékaik ellenére nemcsak a magyar gyerekekkel packáztak, de a „jó”, „teljes mértékben”, „tökéletesen” román gyerekeknek is ártottak, hiszen arra kényszerült az iskola, hogy délutáni váltásba rendezze az osztályok egy részét, amelyek között román tannyelvűek is vannak. 

De erre is volt megoldás: a szegregáció vádját teljes mértékben igyekeztek rátolni a református egyházkerületre, hogy a „jó” román szülők ne az állami intézményeket, hanem a magyar egyházat okolják a kialakult helyzetért. Azt az egyházat, amelyik ingyen és bérmentve az önkormányzat rendelkezésére bocsátott egy felújított iskolaingatlant, hogy abban a magyar tannyelvű osztályok kapjanak helyet, mert főként saját hívein és azok gyerekein akar segíteni, akik zömében a magyar tagozatra járnak. Ugyanúgy járt el az egyházkerület, ahogy annak idején Emanuil Gojdu Magyarországon az ortodox vallású diákok támogatására hozott létre alapítványt, vagy napjainkban a nagyváradi önkormányzat, amelyik a méhkeréki romántanárokat segíti anyagilag. Számtalan ezekhez hasonló példa sorolható fel, amelyekben az adományozó, támogató fél egy bizonyos nemzeti szempontot figyelembe véve nyújt támogatást. Most azonban a református egyháznak az egyik ilyen jóhiszemű és törvényes felajánlását minősítették szegregációnak. 

A nagyváradi iskolabotrányhoz hasonló eset történt a napokban Bánffyhunyadon is, és ez így már annyira feltűnő, hogy a sajtó Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének a véleményét is kikérte, aki szerint helyi acsarkodásokról lehet szó, nem központilag irányítottak a magyar oktatást érő támadások. Ennek némileg ellentmond a botrányok időzítése a tanévkezdés előtti napokra, ami mégiscsak valamiféle összehangoltságot sejtet, ráadásul Nagyváradon tanügyminisztériumi szintű volt a bajkeverés, tehát ha helyben keletkeznek, innen indulnak ki ezek az ügyek, azért van központi állami intézmény, amelyik készségesen tettestársul szegődik az efféle magyarellenes akciókhoz. 

A politika, az érdekérvényesítés eszközára kimeríthetetlen, jó esetben a törvény és az érdekérvényesítő eszközök használóinak erkölcsi tartása húzhatja meg azt a határvonalat, amelyet a politikum semmilyen körülmények között nem lép át. Az egyszerű polgárok abban reménykednek, hogy bármilyen züllött, kíméletlen is a politikai élet, a gyerekek élete és sorsa mégiscsak egy ilyen morális tabutéma a politikai harcokban, de a Bălcescu iskola esetében a magyar gyerekeket, és ennek nem szándékolt következményeként a román gyerekeket is érő aljas támadás rávilágított arra, hogy Romániában nincs ilyen morális gát. Törvény ugyan van, de az sem akadály.