Sounds of Oradea

2022.07.06. 13:00

Már kaphatók jegyek az augusztusi Sounds of Oradea Fesztiválra

Tóth Gábor

Mint arról már korábban hírt adtunk, augusztus 13–15. között Sounds of Oradea (SO), azaz Nagyvárad hangjai elnevezéssel rendez fesztivált a Visit Oradea Egyesület. Három egymást követő estén három különböző műfajú nagyszabású zenei produkció mutatkozik be a nagyváradi Szent László téren, két előadásban társművészetként a film – Charlie Chaplint megidézve – és a tánc – egy ibériai flamenco-társulattal – is jelentős hangsúlyt kap, míg a záró estén az operáé és musicalé lesz a főszerep.

A kezdés és helyszín a fesztivál mindhárom estéjén azonos: 21 óra, Szent László tér.

Augusztus 13-án Philippe Quint Charlie Chaplin mosolyában címmel ún. multimédiás előadásra kerül sor. Chaplint nemcsak vetített filmrészletei által hívják életre, hanem elsősorban zeneszerzőként. Az est különlegessége, hogy Charlie Chaplin unokája, Kiera Chaplin konferálja az eseményt, aki, mint előzetesen ígérik, több kulisszatitkot, sztorit mesél majd világhírű nagyapjáról. Az est szólistája a címben is említett orosz-amerikai Philippe Quint hegedűművész. Közreműködik a nagyváradi filharmónia zenekara, vezényel a moldovai származású Vladimir Lungu, akit precizitásáról, eleganciájáról a váradi filharmónia törzsközönsége már jól ismerhet.

Augusztus 14-én Újjászületés címmel a barcelonai Olga Llorente flamenco társulatának előadására kerül sor. Vérpezsdítő, szenvedélyes temperamentumú, autentikus gyökerű de egyben a kortárs műfaji aktualitású ibériai összművészeti produkciót – tánckoreográfia, kosztümök, zene – ígérnek a szervezők.

Augusztus 15-én Opera és Broadway találkozása címmel lesz gálakoncert, mint az elnevezés is mutatja, a főszerep ezúttal a közkedvelt operaáriáké és musical-részleteké lesz. A meghívott énekművészek: Charles Castronovo szicíliai-amerikai tenor és Diana Țugui szoprán (Kolozsvári Román Nemzeti Opera). Vezényel David Giménez Carreras, aki egyben az SO Fesztivál művészeti igazgatója, ugyanakkor visszatérő vendég Nagyváradon, hiszen a tavalyi José Carreras megakoncertet is ő dirigálta, valamint a filharmónia idei újévi hangversenyét is. A SO Fesztivált záró opera-musical esten szintén a nagyváradi filharmónia zenekara játszik.

A fesztiválra az online jegyárusítás már most elkezdődött a www.iabilet.ro internetes oldalon. Két kategóriában kaphatók belépők, nézőtéri zónától függően eseményenként 50, ill. 80 lejért, a fesztivál mindhárom rendezvényére érvényes bérlet ára pedig szintén kétkategóriájú: 120, ill. 200 lej.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában