Megmérettetés

2022.05.23. 18:00

Diákkonferencia Kulin György nyomdokában

Két év kihagyás után ismét összegyűltek a reáltantárgyak kedvelői a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceumban, hogy összemérjék tudásukat a XIV. Kulin György Országos Reáltudományos Diákkonferencián. A helyi diákokon kívül Nagyváradról, Temesvárról, Nagybányáról, Aradról, Margittáról és Érmihályfalváról érkeztek versenyzők.

A találkozó első perceiben Kiss Mária aligazgató, a konferencia főszervezője örömmel adta a megjelentek tudtára, hogy a megmérettetés szerepel a Tanügyminisztérium Országos Verseny- és Rendezvény-naptárában, s a 20202-as CAEN-ben a Bihar megyei tanfelügyelőség jóváhagyását is megkapta, mint országos verseny. 

A konferencia több tagozaton zajlott: a matematika, informatika, tudománytörténet, fizika, kémia és biológia részlegek munkáját a szakpedagógusok, Nagy Olga, Nagy Ildikó, Kiss Mária, Ilyés-Domján Laura, Kristófi Aletta és Aszalós Ágnes irányította, de a konferencia megszervezésében a líceum szinte teljes tanári kara kivette a részét. A zsűrizést a matematika- informatika szakon Szijjártó Tünde nyugdíjas matematikatanárnő, Szél Gyöngyi, és Lukács Árpád az Arany János Elméleti Líceum tanárai, valamint az iskola volt diákja, jelenlegi rendszergazdája Tódor Tibor vállalta. A tudománytörténet szekción Turzó Zsuzsanna, nyugdíjas matematikatanárnő és Bakó Irén, fizika-kémia szakos tanárnő, (Arany János Elméleti Líceum) zsűrizte. A fizika-kémia-biológia tagozaton a zsűri tagjai: Csukás Mátyás mérnök, amatőr csillagász, Berei Csongor és Mailinger Enikő, (Arany János Elméleti Líceum), Oláh Ildikó a tenkei Nicolae Jiga Elméleti Líceum tanára Hanesz Annamária, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum tanára, Nagy Zsófia, az iskola volt diákja, jelenleg gyógyszerkutató. 
A versenyben első helyezést ért el Jámbor Csongor (Teller Ede című dolgozatával, tudományelmélet tárgykörben), fizikából Nagy Dávid Kristóf (A mechanikai energia formái), Sima Attila Tamás (Bluetoothos robotfűnyíró), Madarassy Barna (A Cauchy-Bunyakovszkij-Schwarz egyenlőtlenség alkalmazásai a geometriában, matematika tárgykör), valamint párosban Bálint Stefánia – Nemes Csongor (Vízszennyeződés, kémia) illetve Nagy Árpád Gergely – Kis Benjámin Tibor (A fa élete, informatika). A verseny szünetében Csukás Mátyás vezényletével, az udvaron napfoltokat kémleltek a résztvevők, a Kulin György Csillagászkör távcsövével. A megmérettetés végén nagy, közös ebéddel vezeték le a verseny fáradalmait és izgalmát, a vendégek megtekintették a nagyszalontai nevezetességeket. A remek hangulatú diákkonferencia nem jöhetett volna létre a Pro Lyceum Alapítvány, a Nagyszalontai Polgármesteri Hivatal, az Arany János Elméleti Líceum, a Nagyszalontai Református Egyház és a Romániai Magyar Pedagógusi Szövetség támogatása nélkül. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában