Fesztivál

2021.10.06. 19:00

Fux Feszt ötödjére Nagyváradon

Ötödik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház Lilliput Társulat 2021. október 6–10. között a Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját: a társulat egykori vezető személyiségéről, Fux Pálról elnevezett szakmai találkozó idén javarészt az erdélyi bábszínházakra fókuszál, kivéve a zárónapot, amelyen a debreceni Vojtina Bábszínház vendégszerepel. Az erdélyi bábszínházak előadásai mellett könyvbemutató, képzőművészeti kiállítás várja a közönséget.

Idén négy erdélyi magyar bábtársulat tud részt venni: a Brighella Bábtagozat – Szatmárnémeti, Puck Bábszínház – Kolozsvár, Cimborák Bábszínház – Sepsiszentgyörgy, a székelyudvarhelyi Udvarhely Bábműhely, valamint természetesen a nagyváradi Lilliput Társulat. Idén a fesztivál külföldi vendége a debreceni Vojtina Bábszínház lesz. A főiskolás hallgatók is lehetőséget kapnak bemutatkozásra: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai néhány rövidebb etűddel vesznek részt a fesztiválon. Az V. Fux Feszt keretében mutatják be Biró Árpád Levente: Mesék a paraván mögül című tanulmánykötetét, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakos hallgatóinak munkáiból összeállított 70 év báb című kiállítást.

A szervezők kiemelték, hogy a jelenlegi járványügyi szabályozások értelmében 12 év fölötti személyek oltási igazolvány felmutatásával látogathatják az előadásokat, ezért jegyeket kizárólag személyesen lehetséges váltani a Szigligeti Színház központi jegypénztárában, illetve az Árkádia Pénztárban. A színházi főpénztár nyitvatartási ideje (bejárat a Madách utca felől): hétfőn zárva; kedd, csütörtök 10–19; szerda, péntek 13–19, hétköznap és hétvégeken egy órával az előadások előtt. Árkádia pénztár (Fekete Sas passzázs): hétfő 10–17, szerda, péntek 10–13, egy órával az Árkádia Színpad előadásai előtt.

Az V. Fux Feszt programja

Október 6., szerda: 18:00 óra, Biró Árpád Levente: Mesék a paraván mögül – könyvbemutató; 70 év báb – kiállítás a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakos hallgatóinak munkáiból. Helyszín: Árkádia Bábszínház, előtér. Október 7., csütörtök 17:00 óra, megnyitó, Sosevolt cirkusz (bemutató) – Szigligeti Színház Lilliput Társulat (5+). Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem. Október 8., péntek 10:00 óra – Cérnácska Szabócska – Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Brighella Bábtagozata (6+). Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem. 17:00 óra – Kishercegszemmel – Puck Bábszínház, Kolozsvár (6+). Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem. Október 9., szombat 10:00 óra – Az öreg király hagyatéka – Udvarhely Bábműhely, Székelyudvarhely (5+). Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem. 19:00 óra – A fák titkos szíve – Cimborák Bábszínház, Sepsiszentgyörgy (5+). Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem. Október 10., vasárnap 11:00 óra – fesztiválzáró, A libapásztorlány – Vojtina Bábszínház, Debrecen (HU) (4+). Helyszín: Szigligeti Színház, nagyterem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában