Varga Vilmos színművész emlékére avattak szobrot Hegyközkovácsiban

Ciucur Losonczi Antonius

Az ünneplőket Forró László hegyközkovácsi lelkipásztor köszöntötte. „Meggyőződésünk, hogy Varga Vilmos emlékét ápolni javunkra szolgál” – fogalmazott.

Rendhagyó avatóbeszédet mondott ezután dr. Pálfi József nagyvárad-réti lelkész, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora: szavainak zömét Varga Vilmoshoz intézte, a leleplezésre váró szobor felé fordulva, egy „békebeli”, a színművész kedvére való, klasszikusan megterített asztal előtt, melyhez hasonlót nem egyszer láthattak váradi hatodik emeleti lakóhelyének kicsiny, de annál több barátot befogadó konyhájának vendégei. Az újságpapíros terítéken volt jóféle szalonna, kolbász, tepertő, disznófő-sajt és egy kis zsír is. Meg még savanyúság és szeletelt hagyma is vizes tányéron úgy, ahogyan a színművész szerette, illetve egy kis pálinka és házi bor is.

Pálfi József hangsúlyozta: az emlékjel-állítás arról is vall, hogy Varga Vilmos eredeti, autentikus emberként járt-kelt egy olyan világkorszakban, amikor nagyon sokan elfeledték még a saját emberi arcukat is. Nem felejtette el, hogy honnan jött és hová tart, s közben elemi őserővel és hittel, kitartó munkával, tanulva és tanítva mondta el, élte meg azt, hogy kicsoda ő, hol a helye és mi a feladata, küldetése, mert Isten vezérlő érintését mindvégig magán tudta. Isten különös, később megértett közjátékaként került eleve elrendelt helyére, a színésznövendékek sorába, színészként pedig nagy tudással vitte színre ésszel és lélekkel azt, amit csak lehetett az emberről, az emberért.

A rektor felidézte egy hetvenes évekbeli emlékét, amikor a székelyhídi középiskolában egyik délelőtt az osztálytermeken szőnyegbombázás-szerűen futott végig a hír és az ellentmondást nem tűrő felhívás, hogy mindenkinek kötelezően a kultúrotthonba kell mennie egy színházi előadásra. Be is zsúfolódott néhány fegyelmező nevelő tanár felvigyázó tekintete és szavai mellett a sok suttyó kis- és nagykamasz legény és leány a művelődési ház nyikorgó, recsegő szocreál faszékeibe, teljesen megtöltve a padsorokat. Türelmetlenül, méltatlankodva, okoskodva, fontoskodva, motyogva várták: ki lehet az, aki miatt elvették másfajta szórakozásukat? És miközben önfeledten belefeledkeztek a zsibongásba, egyszer csak felgördült a függöny, és megjelent a színpadon egy erős és izmos felsőtestű, kopott, zsinóros bársonydolmányos, tépett, szaggatott farmergatyás magas férfi. Az, akinek látványa és hangja görög félistenként vagy héroszként hatott akkor talán mindnyájukra. Látványa és tekintélyt parancsoló hangja pillanatok alatt elérte azt, amire a néhány jóravaló vagy mára már áldott emlékű tanáruk képtelen volt: néma figyelmes csend lett és mindenki szájtátva hallgatta és figyelte mindvégig az előadást. Nemcsak akkor egész este otthon, hanem majd a továbbiakban, de még évek múltán is elevenen zengett és visszhangzik ma is benne az Én, Francois Villon.

A lelkész megosztotta a jelenlevőkkel egy másik személyes emlékét is, egyet azon tartalmas beszélgetések közül, melyeket Varga Vilmossal folytatott. „Azt kérdezted tőlem: te Jóska, te mit gondolsz a halál utáni életről? Hiszel a halál utáni életben? Milyen lehet az ott? Jól emlékszem ma is, hogy a hirtelen jött kérdésedre, amolyan rutinosan siettem megadni a természetes választ. Rögtön hozzá láttam legjobb tudásom szerint a lelkipásztor, biblikus gondolatmeneteinek alapos kifejtéséhez. Végighallgattál türelemmel, de hamar megéreztem, hogy vagy nem kielégítő az, amit mondok, okfejtek a nehéz kérdés kapcsán vagy ki tudja…? Majd hirtelen csak annyit mondtál: nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy te személyesen hiszel-e benne, mit gondolsz, mit hiszel erről?” – elevenítette fel akkori párbeszédüket.

A szobrot Varga Vilmos özvegye és fia, Kiss Törék Ildikó színművész és dr. Varga Zsombor sebész leplezték le. Az ünnepségen jelen volt Varga Vilmos menye és két kisunokája is, valamint a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság honismereti konferenciájának résztvevői. Az emlékezés műsoros előadással ért véget a kultúrházban, közreműködtek Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos, Dobos Imre és Miske László színművészek.