Határozatok

2021.07.30. 10:24

Tanintézetekkel kapcsolatos döntések is születtek a helyi tanácsülésen

Magyar tanintézményekkel kapcsolatos előterjesztések is szerepeltek a csütörtök délután zajlott helyi tanácsülés napirendi pontjai közt: az egyik az Orsolya-óvodával volt kapcsolatos, a másik a Szacsvay Imre Általános Iskolával – utóbbi a költségvetés-kiigazításról szóló határozati javaslatban.

Forrás: Alexandru Nițescu

Fotó:

Ciucur Losonczi Antonius

Az egyik előterjesztéssel jóváhagyták a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek arra vonatkozó igényét, hogy ingyen használatba vegye a nagyváradi önkormányzat a Nagyürögdi út 27. szám alatti ingatlant annak érdekében, hogy az Orsolya óvoda váradszőllősi három csoportja működjön ott. Ugyanakkor felhatalmazták a polgármestert arra, hogy öt évre szóló szerződést kössön a KREK-kel, a megállapodás meghosszabbításának lehetőségével, a hatályban levő törvényeknek megfelelően. A 940 négyzetméteren elterülő, kétszintes épület egyébként a Magyar Kormány 290 millió forint összegű beruházásaként valósult meg a Kárpát-medencei bölcsőde és óvodafejlesztési program keretében, amelyből csak a telekvásárlás 110 millió forintba került. Hatvan Orsolya-óvodás magyar gyermeknek biztosít majd ősztől korszerű ellátási lehetőséget , akik eddig egy udvar nélküli tömbház földszintjén levő létesítménybe jártak.

A költségvetés-kiigazításról szóló határozati javaslatban pedig egy 39 ezer lejes tétel is szerepelt a Szacsvay Imre Általános Iskola számára, mely a főépületből a felújítás miatt ideiglenesen máshová kerülő osztályok költöztetési költségeire kell, amivel kiegészítették a szülői hozzájárulásokat. Az összegért köszönetet mondott Florin Birta polgármesternek Szabó József RMDSZ-es frakcióvezető.

Szintén a gyermekvállalással, illetve neveléssel volt kapcsolatos az a napirendi pont, melyet Adrian Madar szociáldemokrata képviselő többszörös tiltakozása ellenére jóváhagytak a liberálisok, és azt tartalmazta, hogy a 2021–2022-es tanévbe a váradi bölcsődékbe járó gyerekek havi ellátási átlagköltsége gyerekenként 1929 lej legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában