Hőség

2021.06.25. 14:24

Az állatokra is figyelni kell az extrém melegben

Forrás: Alexandru Nițescu

Fotó:

Pikó Stefánia

A Nagyváradi Állatkert lakói is fokozott figyelmet igényelnek ebben az extrém meleg időszakban, így a Közterület-fenntartó Vállalat (ADP) alkalmazottai megteszik, amit lehet, az állatok épségéért. „Komplex hidratálást biztosítunk az állatoknak, az alapvető ellátás mellett olyan növényeket, zöldségeket, gyümölcsöket adunk nekik, melyek sok vizet tartalmaznak. Az állatok ugyanúgy viselkednek, mint máskor, csak több időt töltenek elbújva az árnyékban, a gondozók pedig naponta kétszer-háromszor is cserélik a vizüket, ami a legfontosabb ebben az időszakban. Gondoskodnak emellett arról is, hogy a zárt és nyitott terek egyaránt gyakrabban legyenek takarítva” – fogalmazott az állatkert egyik állatorvosi asszisztense.

Hozzátette, hogy a gondozók most a megszokottnál is jobban figyelnek az állatok viselkedésére, annak érdekében, hogy azonnal jelezni tudják, ha probléma merülne fel, de eddig még nem fordult elő vészhelyzet. Az állatkert minden lakójának lehetősége van hűsölésre, medencében, árnyékos helyen, ezt pedig ki is használják, és bár ők most inkább sokat lustálkodnak, és behúzódnak, a vendégeket is fogadniuk kell, hiszen most nagyon sokan látogatnak el az állatkertbe.

Háziállatok

Nemcsak a nagyváradi állatkert lakói igényelnek most több figyelmet, hanem minden élőlény, a madarak, sünök, mindenféle állatkák is víz és árnyék után kutatnak ilyenkor. Nem nagy erőfeszítés, és mégis sokat számít, ha vizet teszünk ki lakóhelyünk környékén valamibe. Fokozott törődést érdemelnek ilyenkor házi kedvenceink is, akiket nem árt, ha beengedünk ilyenkor a hűvös lakásba, és ha nem muszáj, nem sétáltatjuk a legnagyobb melegben őket, csak a reggeli és esti órákban, ugyanis a kutyák tappancsai súlyosan sérülhetnek a forró betontól, a nagy hőségtől pedig ők is hőgutát kaphatnak, egy komolyabb rosszulléttől néhány óra alatt el is pusztulhatnak. Bizonyosodjunk meg róla, hogy rendelkezésükre áll friss víz és egy kis árnyék – ennél többre nincs is szükségük a meleg túléléséhez. Nem kell attól sem megijedni, ha a macska ilyenkor lesoványodik, hogy nincs akkora étvágya az állatoknak, hiszen nagy hőség idején ez az emberekre is jellemző.

Bár általában kedvenc négylábúink nem szeretnek otthon maradni, valószínűleg hálásak lesznek, ha az extrém meleg órákban mégsem rángatjuk ki őket az emberek közé, hiszen az közel sem ugyanolyan, mint egy esti séta a parkban, a vízparton – ami egyébként felüdülés lehet a gazdiknak is. Ha valamilyen oknál fogva mégis magunkkal visszük a házi kedvencet, ne zárjuk az autóba, nehogy egy elvetemült állatvédő betörje a jármű ablakát…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában