EKE

2021.03.01. 16:20

Új elnöke van az EKE ’91 Nagyvárad-Bihar szervezetének

Ciucur Losonczi Antonius

Gy. Balogh László személyében új elnöke van az EKE ’91 Nagyvárad–Bihar szervezetének, mely az elmúlt csütörtök este tisztújító közgyűlést tartott a várban található egyik teremben. Alelnököknek Lázár Tibort és Hangai Violettát, titkárnak Rákóczi-Bugyi Gyöngyit választották, cenzor pedig Osváth Erika. A leköszönt elnök, Bara Lilla a tavalyi évre vonatkozó tevékenységi beszámolójában felidézte, hogy lendületesen, nagy tervekkel kezdték 2020- at, de ezek java részét a koronavírus-járvány miatt sajnos nem tudták lebonyolítani. Így nem valósult meg például az egyesületük népszerűsítése a Festum Varadinumon és a Szent László Napokon, hiszen ezek a tömegrendezvények is elmaradtak. Sikernek könyvelhető el viszont, hogy az EKE ’91 Nagyvárad–Bihar huszonkilencedik születésnapját meg tudták ünnepelni májusban, igaz, csak a virtuális térben. Aztán amikor kissé lazítottak a hivatalos szervek a járványügyi tiltásokon, és jobban, szabadabban lehetett mozogni, ismét szerveztek túrákat, de kisebb létszámmal, és természetesen az éppen hatályban levő egészségügyi óvintézkedések tiszteletben tartásával. A túravezetői tanfolyamon huszonegyen vettek részt, és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával folyamatban van az EKE honlapjának fejlesztése, korszerűsítése.

A titkos szavazáson megválasztott Gy. Balogh Lászlót Bara Lilla javasolta utódának, azzal indokolva ezt, hogy aktív tag, rengeteg túrát vezetett, sokat segített a képzés levezetésében, vannak ötletei és tervei. Az EKE ’91 Nagyvárad-–Bihar szervezetének jelenleg 120 tagja van, az új vezetőség mandátuma két évre szól

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában