Pán és drüászok kedvence a szigethegységben

Domokos Tamás, ny. muzeológus

Lentről nézem ős terebélyed,

Piros csodákkal rakott Élet

(Ady Endre: Sírás az Élet-fa alatt)

Az első találkozás

Kovács Gyula malakológus barátommal 1974 augusztusában, majd 1982 júliusában megismételt révi (Vadu Crişului) gyűjtőút után, 1983 májusában kapóra jött egy buszos szigethegységi kirándulás Békéscsaba ‒Tenke‒Lankás‒Belényes‒Kiskoh útvonallal. Békéscsabáról másfél óra alatt Tenkén voltunk. Itt rövid pihenő és a Természettudományi Múzeum megtekintése után felzúgott az Ikarus motorja, és Lankásnak vettük az irányt. Idegenvezetőnk a Tenkén felszállt, 50-es éveinek végét taposó, múzeumalapító Csák Kálmán volt. A Fekete-Körös völgyében haladva egyre közelebb majd egyre távolabb látszottak a Béli-hegység vonulatai, majd lassanként feltűntek a Királyerdő és Bihar-hegység párába burkolódzott sejtelmes körvonalai. Útközben megállás nélkül keresztül húztunk a pliocén és pleisztocén kövületeiről híressé vált Körösmarton. (Később, 1990-ben visszatértem, és megismertem Csák Kálmán Körösvidéki Múzeum Nymphaea évkönyvének I., V., VI. kötetében megjelent dolgozataiban szereplő lelőhelyet, a Börző-dombot (Dealului Burzǎu)).

Miután Lankáson elhagytuk járművünket, nekivágtunk a Vida-patak romantikus sziklaszorosának azzal a céllal, hogy az ott található barlangokat karbidlámpák segítségével vizitáljuk. Kálmán bácsi elemében volt, 57 éves korát meghazudtolva nyargalt, magyarázott, demonstrált és gesztikulált.

Mivel a vízállás miatt a cipőt egyre-másra le kellet venni, időspórolást remélve mezítláb próbáltam felvenni a versenyt azokkal, akiknek nem volt problémájuk a lábbelijükkel. A Vida-patak vidáman, csacsogva kerülgette a köveket, igyekezett a Hollód közvetítésével a Fekete-Körösbe; én pedig tántorogtam, fájó lábam miatt egyre inkább csak vánszorogtam ‒ Márkus János barátom támogatásával ‒ Kálmán bácsi után. Persze lemaradtam. Így aztán kénytelen voltam puhatestűeket gyűjteni addig, míg Kálmán bácsi visszaforduló élcsapatához nem csatlakozhattam.

Mindenkit elbűvölt Kálmán bácsi fantasztikus terepismerete. Akkor még nem tudtam, hogy korábban, az 1969-ben alakult tenkei Czárán Gyula Barlangkutató Klub totum factuma volt, és évtizedeken keresztül járta a fiatalokkal a Béli- és a Királyerdő-hegység völgyeit, barlangjait. Természetesen a családtagokat (ifj. Csák Kálmán, Csák Csaba, Csák Károly Tibor, Csák László, Csák Árpád és Ilona) is beszervezte. Persze a fiatalabb korosztály sem maradt ki Kálmán bácsi természetismeretre, természetszeretetre nevelő hatása alól.

Nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az autodidakta Csák Kálmánt szakmai pályafutása során a következő neves romániai tudósok támogatását élvezte: Mircea Paucǎ (geológus, többek között foglalkozott Erdély miocén rétegtanával, az Erdélyi-, a Berettyó- és a Sebes-Körös-medence geológiájával. Kálmán bácsit fiaként szerette.), Hamar Márton (Kálmán bácsi kortársa, kisemlős szakértő, a rágcsálók ökológiájának, zoogeográfiájának kiemelkedő kutatója, magyar nyelvű ismeretterjesztő is.), Jurcsák Tibor (szintén kortárs, a nagyváradi múzeum paleontológusa, elsősorban a Bihar ősemlős és ősmadár kutatója, természetvédő és magyar nyelvű ismeretterjesztő is.) és Mihai Bǎcescu (Paucǎhoz hasonlóan az idősebb korosztály reprezentánsa, zoológus, oceanográfus, elsősorban a halak, rákok élete izgatja, de a környezetvédelem szószólója is).

A mozgalmas napot végül Kiskohban fejezte be a társaság. A falu keleti szélén, a kiskohi patak jobb oldalán, a szürkület kezdetén vertünk sátrat. Közben Kálmán bácsi eltűnt, és néhány perc múlva már egy birkát forgatott a nyárson. Mire felocsúdtunk, hogy megszomjaztunk, akkor már Kálmán bácsi sötétből előtűnő körvonalai rajzolódtak ki a lobogó tűz fényében. Sötét ide, sötét oda gyógyfüvekkel tért vissza, és már készült is a finom illatos tea, amit persze nem mindenki mert meginni, mert nem bíztak a sötétben gyűjtés korrektségében. Másnap ‒ nagy-nagy örömömre ‒ a barlangtúrát vezető fiatalember megajándékozott egy „Munţii Apuseni Hartǎ Turisticǎ” térképpel, amely mai szemmel nézve igencsak primitív és tipográfiailag lehangoló volt. Később, Kálmán bácsi ajándéka képpen, a Collecţia Munţii Noştri több, jól használható turistakalauzához jutottam hozzá.

Még 15 évnek kellet eltelni ahhoz, hogy megjelenjen Magyarországon a Szigethegység legimpozánsabb tagjával foglalkozó baedeker: Mátyás Vilmos Bihar-hegység turistakalauza.

A „táltos”

Az elkövetkező években (1990, 1996, 2004, 2009) néhányszor sikerült Kálmán bácsit titkokat fellebbentő gyűjtőutunkra magunkkal vinni a Béli-hegységbe és a Királyerdőbe. A hét bármelyik napján is mentünk, az a nap, amelyet együtt töltöttünk, az egyszerre volt mágikus tanítási nap és felejthetetlen ünnepnap.

A mai emberek szemében, a GPS-es helyhatározás világában Kálmán bácsi nimbusza szükségszerűen feslik, hiszen a GPS adatokat nagy időintervallumot átfogó kollektív munka eredményezi, s mint ilyen, bizonyos vonatkozásokban jócskán meghaladja Kálmán bácsi tudományát. Amit viszont nem lehet könyvekből és elektronikus forrásokból megtanulni, az a szakemberrel végzett terepi gyakorlat. A terepi ismeretszerzés alkalmával lehetőség van a problémák tisztázására, diskurzusra, a megfelelő algoritmusok ismétlésével azok bevésésére.

Egy alkalommal a Béli-hegységben, Tönköd (Groşeni) település feletti völgyben csigákat gyűjtöttünk. Az idő már későre járt, s gyűjtőtársammal Lennert Józseffel azon hezitáltunk, hogy nekifogjunk-e gyűjteni vagy nem. Kálmán bácsi hamiskásan mosolygott, amikor látta bizonytalankodásunkat, és határozottan gyűjtésre biztatott bennünket. Miután az első percekben egyik kedvenc csigánkra leltünk, nagy-nagy lendülettel nekilódultunk guggolva és térdelve a „kapirgálásnak”. Amikor végeztünk, és zsibbadt lábainkat kiegyenesítettük, arra ocsúdtunk, hogy jócskán besötétedett. Nem akartunk hinni a szemünknek. Mivel kézenfekvő magyarázatot nem találtunk a „csodára”, arra a következtetésre jutottunk, hogy Kálmán bácsi a csodatevő, ő egy táltos!

Néhány sorral fentebb említett kirándulások reminiszcenciájaként ‒ 2004-ben ‒ Kálmán bácsinak dedikáltuk a Nymphaea XXXIV. kötetében megjelenő, a Béli-hegység malakológiai vizsgálatával foglalkozó írásunkat. Megjegyzem, hogy a dobozi pikkelyescsiga areájának megrajzolását célul kitűző 2009-es projekt sikeresen megvalósulásához, nagymértékben hozzájárult Kálmán bácsi terepi és terepen kívüli segítsége.

A Békéscsabai Múzeumi Egyesület megalakulásának 100. évfordulójának az évében, 1999. január 22-én, a magyar kultúra napján került sor Békéscsabán a Pro Natura vernisszázsára. Nemcsak a város vezetői tisztelték meg a megnyitót, hanem nagy-nagy örömünkre Kálmán bácsi és felesége Marika néni is eljött Tenkéről.

A szemüveget nem igénylő Kálmán bácsiék hivalkodás nélküli, önkorlátozó, puritán emberek, akik az elmúlt világok takarékosságra törekvését megtartották, netán megtartani kényszerültek. Ezen az utolsó képen ‒ a talajvízkúton kívül ‒ még látható egy másik víznyerő hely is: az esőcsatorna alatti lágyvizet gyűjtő szürke műanyag kád.

Igazi altruista emberek, akik a természetben gyűjtött javakból grátisz adnak másoknak, a „Do ut des!” latin közmondásra szellemében.

Kálmán bácsi halálát követően a felesége, Bihari (Lazurán) Mária a Református Szeretetházba került, ahol két év és hat hónap után követte férjét, Teremtőjének visszaadta a lelkét.

2012. évi tenkei látogatásunkat követő búcsúzásunkkor meglepetés ért: Néhány gyufásdobozzal ajándékozott meg Kálmán bácsi. A dobozok tartalma ezért keltett fel bennem érdeklődést, mert 1976-os, 1980-as, 1981-es gyűjtések puhatestű-anyaga (Bélfenyér, Lankás, Tenke) rejlett bennük, és ebből az időszakból nem volt körösvidéki gyűjtésem. Igaz, a feldolgozás csupán 12 fajt eredményezett, de a csigák közül a fekete bödöncsiga, a három borsókagylók közül pedig a háromsarkú borsókagyló számomra érdekes, fantasztikus faunisztikai adatnak minősült. A tenkei Nagyláp és Kisláp gyűjtőhelyet szerettem volna revideálni, mert Kálmán bácsi közlése szerint ezt a két élőhelyet fenékforrások táplálják. Úgy gondoltam, hogy a fekete bödöncsiga püspökfürdői és robogányi előfordulásán kívül egy újabb lelőhely iratkozik majd fel a faj előfordulási listájára. Szomorú szívvel vettem tudomásul, hogy elképzelésem hiú ábránd volt, hiszen az elmúlt negyven év alatt hatalmas ökológiai változások játszódtak le az élő és holtágak természeti állapotában.

Közben nekem eszembe jut egy régi emlék, egy padlásjárás. A padláson végezte Kálmán bácsi a gyógynövények, fűszerek, gombák szárítását. Szavakkal nem lehet kifejezni azt a mágikus érzést, amely hatalmába kerített, amikor a létra utolsó fokáról először a padlásra léptem. Az öt érzékszerv közül a még nem akkomodálódott szem (zöldes árgyalatú, kaszállóra emlékeztető látvány) és a fül (lépéseink tompa zaja) szerényen ugyan, de azét kivette részét az érzékelésből. Mivel az ízlelés, tapintás egyelőre ingertelen maradt, ergo a szaglás lett a domináns inger. Hirtelen a tudatalattiból előtünt Hieronymus Bosch „Gyönyörök kertje” triptichonjának bal oldali és középső táblaképe.: Paradicsom, Földi gyönyörök kertje. Érzékelésemről‒ szinesztéziás példa nélkül ‒ egyszerűen mondhattam volna, hogy a legillatosabb rétek, gyepek; drogériák, fűszerboltok, gyógyteák illata csapott meg. Közben hozzászokott a szemem a padlás tompa megvilágításához, aminek köszönhetően üvegballonok, demizsonok, ismerős készülékek körvonalai tüntek elő.

Kerti és erdei gyümölcsök fermentálásához és desztillálásához szükséges tárgyak eszközök, de elsősorban a végtermék (desztillátum) ‒ Kálmán bácsi elmesélése szerint ‒ nagy szerepet játszott az ’50-es években a múzeumalapítása során. Mint köztudott: A pálinka/ţuica a főniciaiak általt feltalált csereeszközzel kongruens.

A Wikipediában Kálmán bácsiról a következő olvasható: Csák Kálmán romániai magyar molnár, muzeológus, a tenkei természetrajzi múzeum megteremtője. A szócikk olvasás során az első meglepetésem Kálmán bácsi molnár voltának elsődleges említése volt. Aztán megnyugodtam, miután akceptáltam, hogy a Wikipedia időrendi és nem „fontossági” sorrendet használ. Mi lett volna, ha a „Változatosság gyönyörködtet.” mondás helyett „Suszter maradj a kaptafánál!” mondás kerül volna jelmondatként Kálmán Bácsi virtuális zászlójára. Mi mindent takar a muzeológus munkakör. Erre részben a Tenkei Természettudományi Múzeum kiállítása ad választ. Most megpróbálom felsorolni azokat a tudományágakat, szakterületeket, amelyekre Kálmán bácsi betette a lábát: geológia (rétegtan, őslénytan, barlangtan), Fekete-Körös környékének botanikája, zoológiája. Ezeken kívül még a füvekkel és a gombákkal is foglakozott. Különösen a szarvasgomba előfordulása izgatta, és szorgalmasan kutatta Tenkétől északra fekvő Száraz patak környékét a Felső-erdőben. Persze eklatáns volt, mint pedagógus és népművelő is.

Utolsó, 2016. évi látogatásomkor szomorúan nyugtáztam, hogy a belső emigrációba vonult, szokatlanul fáradt Kálmán bácsi gombákkal kapcsolatos tervei (gombák ökológiai viszonyai, mikogeográfia, mikoterápia) pedig a semmibe foszlottak.

Csák Kálmán publikációs jegyzéke:

CSÁK, C. (1973): Contribuţii la cunoaşterea badenianului de la Rîpa Bazinul Beiuş) ‒Nymphaea, I:237‒243. Oradea.

CSÁK, C. (1977): Semnalarea prezenţei speciei Fissurella (Diodora) graeca LINNÉ, în Bazinul Beiuşului ‒ Nymphaea, V:31‒35. Oradea.

CSÁK, C. (1978): Cercetǎri asupra faunei pliocene de la Rîpa (Bazinul Beiuşului) ‒Nymphaea, VI:153‒164. Oradea.

CSÁK C. (1978): Crocuta spelaea (Goldfuss) în plieistocenul superior de la Rîpa (Bazinul Beiuş) ‒ Nymphaea, VI:183‒204. Oradea.

CSÁK, C. (1980): Muzeul de Ştiinţe Naturale din Tinca. ‒ Ghid expoziţional, p. 1‒13. IPC, Oradea.

HAMAR, M.‒ CSÁK, C. (1969): Contribuţii la cunoaşterea faunei de vertebrata pleistocene din Dealul Burzǎu (Com Rîpa, jud. Bihor). Contributions to the knowledge of the Pleistocene Vertebrate Fauna occuring in the Burzǎu Hill (Commune of Rîpa, Bihor County).Studii şi Cercetǎri de Biologie, S. Zool.Tomul 21, nr. 6. p. 425‒432, 8 tabele, Bucureşti.

Kitüntetései, oklevelei:

1973. Úttörőszövetség díszoklevele

2000. A tenkei helyi tanács 2000-ben díszpolgári címmel tünteti ki Kálmán bácsit, amin nem csodálkozunk, hiszen köztudottan Tenkének két kiemelkedő nevezetessége van: a fürdője (ásványvize) és Kálmán bácsi által létrehozott, bábáskodását mindig élvező múzeum.

2004. RMDSZ Magyar Kultúráért Életműdíja.

2007. Aranydiploma házasságkötésük 50 éves évfordulójára.