Gratulálunk!

2021.03.04. 12:00

Deák Árpád váradi képzőművész készíti a nagyszebeni Brukenthal-szobrot

A nagyváradi Deák Árpád képzőművész készítheti el báró Samuel von Brukenthal szobrát, mely a szebeni Nagypiac téren fog állni.

Fotó: köztérkép.hu

Pap István

A nagyszebeni Brukenthal Múzeum az intézmény névadóját, Samuel von Brukenthalt ábrázoló szobrot kíván avatni a város főterén. Az erre a célra kiírt tervpályázatra huszonkét képzőművész nyújtott be munkát Romániából és külföldről is, köztük Deák Árpád nagyváradi szobrász is. A zsűrizés március elsején zajlott le, a tizenhárom szavazatból tízet a nagyváradi művész kapott.

A projekt kapcsán Deák Árpád portálunknak elmondta: januárban hirdették meg a pályázatot, amelyről neki az ismerősei szóltak. Egy hónap állt rendelkezésére arra, hogy elkészítsen egy makettet és egy túlméretezett nagyságú fejet, a kiírás szerint ugyanis három méter magas kell legyen a szobor, és mivel Samuel von Brukenthal a Szent István renddel volt kitüntetve, amihez tartozott egy díszruha, ezért az is elvárás volt, hogy az alak viselje ezt a viseletet. A művész elmondta, hogy mindez beszűkítette a mozgásterét, ugyanakkor segített is neki abban, hogy ráfókuszáljon a megoldandó feladatra. Mint mondta, a viselet kidolgozásában a barokk kor és a 19. század romantikus történelemábrázolása jelentette számára a fő inspirációt. Deák Árpád azt is elárulta, hogy az egykori erdélyi kormányzónak fennmaradt fiatalkori, középkorú, és időskorú portréja is, ő ezeket felhasználva mintegy összegyúrva alkotta meg a fej portrét. „Kértek portfólióba illusztrációkat is az eddigi munkákról, és én elvittem a váradi Holnaposok szobrának, a Rhédey-kertben lévő Rhédey Lajos-szobornak és a szatmárnémeti Széchenyi István szobromnak a képét, mert stílusban ez utóbbi kettő egyezik a mostani felkéréssel” – mondta a művész. A tervpályázat lezárulta után Deák Árpád elkészíti a szobor makettjét agyagból, a bronzöntöde pedig bronzba önti. A szobor Nagyszeben főterén fog állni a múzeum előtt, a műalkotást július 26-án, az erdélyi kormányzó születésének 300. évfordulóján tervezik leleplezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában