Utolsó földi útjára kísérték Sárközi Zoltánt

Ciucur Losonczi Antonius

A református temetési szertartáson Nacsádiné Csuka Melinda váradolaszi lelkész úgy fogalmazott: valahányszor az Isten ravatal mellé állítja az embert, mindig két világnak a határán találjuk magunkat. Két véglet között vergődik a lelkünk, mert a halál és a szeretet küzdenek egymással. Fájdalmas a csend és a tudat, hogy egy faládika elzár valakit a szemünk elől, jelen esetben elsősorban egy gyermeket, hitvestársat, édesapát, apóst, családtagot, egy közösségében is értékes embert. Megdöbbenten álljuk körbe a koporsót, fájdalmas szívvel, mert szemben a halállal mindig kifosztva érezzük magunkat, és igazán a temetőben van próbára téve a hitünk. Ha valaki meghal, mi már nem vagyunk gazdagok, hiszen miközben az Isten mennyei országa gazdagodott egy polgárral, mi, nagyváradiak szegényebbek lettünk. Közös a veszteségünk és közös a fájdalmunk is. Hiába süt a nap, sötét van a szívünkben, melyet csak fokoz Sárközi Zoltán hiánya. Nem találjuk a szavakat, mert némává és tehetetlenné tett minket a veszteség. Nem maradt más nekünk, csak az Istenhez való menekülés, a belé való kapaszkodás, hiszen ősidők óta vigasztaló erőt nyújt az ő szava. Isten örök Igéje csillapítja a mi lelki ínségünket, ő az, aki sem a mélységben, sem a magasságban nem engedi el a kezünket. Elhagyatottságunkban is rádöbbenünk, hogy sebeket gyógyítani, könnyeket letörölni, lelket megvigasztalni csakis Isten tud.

Amikor a maga teljességében látjuk az életet, a születést és az elmúlást, világossá lesznek számunkra olyan igazságok, amelyekkel eddig nem foglalkoztunk, például, hogy vándorok vagyunk földi utunkon. Ilyen vándor volt Sárközi Zoltán is – fáradhatatlan, mint családtag és barát, az övéiért.

A ravatala mellett állva megköszönjük életét, személyiségét Istennek, aki nekünk ajándékozta őt finom lelkével, tudásával, lelkiismeretességével. Rendkívüli egyénisége, hozzáállása, világlátása, a szép szeretete és a megélt szeretet szépsége családjában még különlegesebbé tette személyiségét közöttünk. Élete legszebb fejezete volt, amikor rátalált szerelmére és házasságot kötött 1992-ben, melyet az Úr két fiúgyermekkel áldott meg, akik szeme fényei lehettek, és akik tőle az emberséget, a becsületet, a család szeretetét tanulták meg. Több civil szervezetnek a megbecsült tagja volt, társelnöke és alapítója, városi tanácsos, magánvállalkozó, polihisztor, a háborús és nemzeti értékek harcosa, az utóbbi időben a CED Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. váradi irodavezetője. De legfőképpen szülőtisztelő, szerető gyermek, hűséges, szerelmes hitvestárs, a legdrágább, példás édesapa, após, apatárs, és a megszámlálhatatlan ember számára barát, munkatárs, közösségépítő – hangsúlyozta Nacsádiné Csuka Melinda

Az imádságos szolgálatot Szabó Ervin váradolaszi római katolikus plébános látta el, majd mielőtt a gyászoló tömeg elindult volna a sírhely felé, Hajdu Géza színművész elszavalta Arany János Néma bú című költeményét.