Emlékezés

2021.01.19. 09:48

Balesetben rongálódott meg az emlékhely

Fotó: Alexandru Nițescu

BN-összeállítás

Balesetben rongálódott meg az a fehér kerékpár, amely a múzeumkert sarkánál állít emléket a 2014-ben közlekedési balesetben elhunyt Kiss Boglárka számára. A 29 éves fiatal nő a nagymamájától tért haza, amikor bekövetkezett a tragédia: a rendőrségi jelentés szerint a gépkocsival megegyező irányba haladt, a balra történő irányváltáskor azonban nem volt elég figyelmes, így összeütközött a járművel, melyet egy 36 éves szalárdi férfi vezetett. A család annak idején nem fogadta el ezt a változatot, elmondásuk szerint ugyanis a fiatal nő tapasztalt kerékpáros volt, a balesetről nyilatkozó három tanú az érintett járműben utazott, a közelben lévő biztonsági kamera pedig nem rögzítette a baleset pillanatát. Kiss Boglárka sérülései következtében 2014. december 24-én hunyt el a kórházban. A család és a közeli ismerősök pár héttel a baleset után megemlékezést tartottak a baleset helyszínén, a kihelyezett fehér kerékpáron pedig egy felhívást is hagytak, melynek segítségével szemtanúk jelentkezését várták. Két-három tanú jelentkezett is, a Boglárkához közelállók szerint azonban a rendőrség nem igazán foglalkozott velük: végül közös vétséget állapítottak meg, a járművezetőre pedig 3 év felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.

A fehér kerékpár (amely az elmúlt évek alatt folyamatosan mécsesekkel, virágokkal díszítve állt a tragédia helyszínén) egy, a múlt héten a környéken történt balesetben rongálódott meg. Mint az ebihoreanul.ro megtudta, ezt azzal a kerékpárral fogják kicserélni, amellyel a baleset történt, és amelyet megjavítottak, miután a rendőrségtől visszakapták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában