Vádirat

2020.12.30. 10:11

Bűnlajstrom: rendőrösdit játszott az ifjú Micula

A drogellenes ügyosztály rendőrének adta ki magát, és speciális rendőrjárművel közlekedett Victor Micula, a milliárdos csemete.

Forrás: Facebook

A Micula-ügy vádiratát a Bihoreanul hetilap kérte ki. Ebből hajmeresztő dolgok kerültek napvilágra, melyek már csak abszurditásuk miatt is súlyosan sértik a rendőrség tekintélyét. Az ügyészség vádiratából kiviláglik, hogy a milliárdos csemete, Victor Micula már 2014-ben, mindössze tizenkilenc éves korában elkezdte kiépíteni kapcsolatait a rendőrség körében, már akkor rendőrruhába öltözve vezetett Nagyvárad utcáin egy bekapcsolt megkülönböztető jelzésű járművet, mintha missziót teljesítene. Az esetről videófelvétel készült, amit bizonyítékként használtak fel ellene. Micula tovább építgette kapcsolatait 2017–2018-ban is, amikor saját őrző-védő céget alapított. Különösen a közrendészet körében épített ki kapcsolatokat, olyannyira, hogy beengedték a rendőrség olyan helyeire is, ahova idegeneknek tilos a bemenet. Az ügyet vizsgáló ügyész azt írja vádiratában, hogy rendőrségi akciókban vett részt, sőt, egy idő után már ő maga is kiszállt a bevetésekre, hívásokra, ő mondta meg a rendőröknek azt, hogy kit kell szankcionálni, és kit nem, szórakozásra használta a lőfegyvert, helikopterből vadászott.

Döbbenetes eset

A Micula-ügyben négy rendőr is vád alá van helyezve: Ovidiu Vaida, Camelia Ile, Alin Zanca és Claudiu Rengle rendőröket hivatali hatáskörrel való visszaéléssel, titkos és nem publikus információk kiadásával és hivatalos tisztség bitorlásában való bűnrészességgel vádolják. A sajtó is beszámolt arról az esetről, ami 2018 novemberében, a 16-ról 17-re virradó éjszaka történt. Micula rávette Ovidiu Vaida rendőrt, hogy vigye magával egy rajtaütésre, amelynek során egy helyi bűnözőre, Alin Mărgineanra csapott le a rendőrség. A rajtaütésen tehát Micula rendőrnek, sőt, a drogellenes ügyosztály munkatársának adta ki magát, mindezt csak azért, hogy elhitesse Alin Mărgineannal azt, hogy ő valóban elvégezte a rendőrakadémiát, mint ahogy azt korábban hazudta neki. Micula egyébként még érettségi vizsgát sem tett. Mărgineant a Kert utcán kapták el: Vaida odaadta Miculának a rendőrkabátját, hogy ő motozza meg az üldözött kocsijában lévő egyik utast, kutatott a csomagtartóban, és el is kísérte Mărgineant a rendőrségre, ahol a kihallgatásán is részt vett, noha ennek az eljárásnak szigorú szabályai vannak.

Még egy döbbenet

Egy hasonlóan elképesztő eset történt 2018. április 13-ról 14-re virradóra, amikor egy állampolgári bejelentés nyomán a csendőrök lekapcsolták a frissen átalakított Zöldfa utcán autójával nagy sebességgel furikázó Miculát. Ő ahelyett, hogy elismerte volna hibáját, felhívta a Bihar megyei rendőrfelügyelőt Alin Hanișt, szemrehányást téve neki, amiért a csendőrök lekapcsolták őt. Ezt követően a helyszínre érkezett Alin Zanca és Claudiu Rengle, a közrendészet rendőrei, elvették Micula iratait, de miután a csendőrök elmentek, visszaadták neki az okmányokat, anélkül, hogy az esetről jegyzőkönyvet vettek volna fel. Mindmáig nem lehetett azonban tudni azt, hogy az a személy, aki hívta a 112-es segélyhívószámot, reklamálni kezdett, amiért a rendőrök nem lépnek fel Micula ellen, erre bilincsbe verték, és őt vitték be a városi rendőrségre, majd csendháborítás miatt megbírságolták.

Elnapolva

Victor Micula és a négy rendőr elleni per a Bihar Megyei Törvényszéken van. Az ügyész kérte Victor Micula előzetes letartóztatását, aki jelenleg Svájcban tartózkodik; sajtóbeszámolók szerint egy ötcsillagos szállodában tengeti napjait, ahonnan online vállalkozói tanfolyamokat tart. Az előzetes letartóztatásra vonatkozó javaslatot december 28-án kellett volna tárgyalni, de Veronica Ioniţă bíró egy hónappal elnapolta a tárgyalást, annak ellenére, hogy az ügyész felhívta a figyelmet arra, hogy a védelem semmilyen dokumentumot nem nyújtott be arról, hogy Micula Svájcban telepedett le, tehát onnan bármikor elköltözhet, ráadásul hivatalos lakcíme továbbra is Nagyváradra szól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában