Megyei tanács

2020.11.30. 13:01

Teljesítménymutatókra összpontosít Bolojan

Ilie Bolojan megyei tanácselnök az elmúlt napokban több polgármesterrel, illetve önkormányzatok képviselőivel találkozott, mely megbeszélések tárgyai azok a teljesítménymutatók voltak, melyek a településfejlesztésre szánt forrásutalások kritériumait fogják képezni 2021-től kezdve, objektív módon, a kedvezményezettek politikai színezetétől függetlenül. A 101 önkormányzat által az adóhivatal rendelkezésére bocsátott adatok alapján összehasonlításokkal kielemezték a helyenkénti bevételek és kiadások arányát, valamint megvitatásra kerültek olyan módszerek, melyek segítségével a polgármesteri hivatalok hatékonyabban tudnak gazdálkodni és beruházásokat eszközölni. Ugyanakkor a közszolgáltatások minőségének jobbítása és a korszerű hulladékgazdálkodás is szóba került. Bolojan azt ígérte: segíteni fog azoknak a helyhatóságoknak, melyeknek problémáik vannak a PNDL-program gyakorlatba ültetésével az év végéig. Decemberben és januárban a megyei tanácselnök ellátogat minden önkormányzathoz, hogy pontokba szedve megtárgyalja az adott helyzetet, illetve december folyamán végleges formát ölt a pénzösszegek odaítélésének módja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában