Filmgalopp

2020.09.17. 09:04

Partiumi vonatkozása is van az idei Filmgaloppnak

„Élesben” zajlik a 20. Filmtettfeszt versenye: a döntőbe került kilenc alkotás elérhető a fesztivál honlapján. A zsűri már nézi a versenyfilmeket, és immár a fesztivál szélesebb közönsége is elérheti azokat a Filmtettfeszt honlapján (filmtettfeszt.ro): Amikor találkozunk (r. Sztercey Szabolcs), Amit nem vettünk észre (r. Farkas Boglárka), Csendet kérünk (r. Incze Kata), Ebgondolat (r. Frunza Roland), Éhség (r. Kéri László), Hazafelé (r. László József), Kapunyitási pánik (r. Ungváry Oscar), MásCara (r. Szitai Eszter), Szabad Románia (r. Sós Timothy).

Ugyanitt bárki szavazhat a kedvencére: az 1000 lej értékű közönségdíjat az a film fogja elnyerni, amelynek az adatlapjára a legtöbb lájk érkezik. A partiumi büszkeség pedig nem más, mint Kéri László, a Partiumi Keresztény Egyetem végzős hallgatója, aki az Éhség című alkotásával került versenybe. Sok sikert kívánunk neki ezúton is.

Filmtettfeszt Váradon

Nagyvárad 2011 óta már kilencedik alkalommal ad otthont a Filmtettfeszt vetítéseinek. A rendezvénysorozat idén szeptember 17. és 19. között (esőnap: szeptember 20.) zajlik a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán (Sulyok István utca 14–16.). A belépés ingyenes. Szervezők a Filmtett Egyesület, a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke.

Részletes program: szeptember 17., csütörtök – Partiumi Keresztény Egyetem (udvar), 20 óra, nagyjátékfilm: Nagy Zoltán – Szép csendben (2019, 80’, felirat: RO, 12+). Szeptember 18., péntek – Partiumi Keresztény Egyetem (udvar), 20 óra, nagyjátékfilm: Deák Kristóf – Foglyok (2019, 100’, felirat: RO, 12+). Szeptember 19., szombat – Partiumi Keresztény Egyetem (udvar), 20 óra, nagyjátékfilm: Bagota Béla – Valan – Az angyalok völgye (2019, 109’, felirat: RO, 16+). Részvételi feltételek: az esemény teljes időtartama alatt kötelező az orrot és a szájat egyaránt eltakaró védőmaszk viselése és az érkezés utáni kézfertőtlenítés. Az érdeklődőknek a vetítésekre érkezésük után kötelező lázmérésen kell részt venniük. 37,3°C feletti testhőmérséklet esetén 2–5 perc múlva meg lehet ismételni a lázmérést. Azok a személyek, akik megtagadják a lázmérést, a testhőmérsékletük meghaladja a 37,3°C-ot, vagy nem hajlandóak maszkot viselni, nem vehetnek részt a vetítéseken. Légúti betegségek tüneteivel (köhögés, tüsszentés, orrfolyás) érkezőket a szervezőknek nem áll módjukban beengedni. A programokon való részvételt előzetes regisztrációhoz kötik. Regisztrálni lehet a filmtettfeszt.ro oldalon a programok menüpont alatt. Az eseményeken a jogszabályban előírtak értelmében megfelelő számú ülőhelyet biztosítanak a résztvevőknek. A vetítés helyszínén a székek egymástól két méter távolságra helyezkednek el. A székek áthelyezése, mozgatása nem megengedett. A köztes zónákban (a bejáratoknál, a mosdóban vagy a kijáratnál) is kötelező az 1,5 méteres távolságtartás. Minden program végén a résztvevők kötelesek elhagyni a rendezvény helyszínét azért, hogy a szervezők fertőtleníthessék a rendezvény területét. A dohányzás tilos!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában