Megúszta

2019.12.05. 11:55

Felmentették a volt rendőr-főfelügyelőt

A Legfelsőbb Bíróság felmentette a korrupcióval vádolt Liviu Popat, volt Bihar megyei és országos rendőr-főfelügyelőt, négy alárendeltjét, valamint Ovidiu Galeat, a Bihar Megyei Törvényszék bíráját is, és több más, a korrupciós ügybe belekevert személyt.

A bírót és a rendőrt 2017-ben vádolta meg a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vesztegetés és megvesztegetés bűncselekményével, vagy ezen bűncselekményben való bűnrészességgel. A vád szerint Liviu Popa és belényesi alárendeltje azt kérték Adrian Domocoştól, Belényes akkori polgármesterétől, hogy rendezze be a belényesi rendőrség székhelyét, noha Domocoş már büntetőjogi eljárás volt folyamatban, továbbá szintén a polgármester köttette rá az elektromos hálózatra Popa nagyváradi házát. A Temesvári Ítélőtábla vádiratában szerepel az is, hogy Popa megegyezett egy váradi céggel arról, hogy ingyen javítsa meg a család járműveit, ezért cserébe ez a cég javíthatta a Bihar Megyei Rendőrség összes külföldi márkájú autóját, tehát erre a szolgáltatásra a rendőrség nem írt ki közbeszerzési eljárást. Azt is felrótták Popanak és Galeanak, hogy érdekeltségi nyilatkozatukban nem vallották be azt, hogy beléptek a szabadkőműves szervezetbe. A Temesvári Ítélőtábla csupán ez utóbbi vádpontban találta vétkesnek Popat és Galeat, igaz, csak figyelmeztetésben részesítette őket, de a Legfelsőbb Bíróság ezt is megalapozatlannak ítélte meg, és a többi vádponttal együtt minden érintettet felmentett minden vád alól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában