ERDON Országos hírek

2019.11.12. 12:10

Victor Costache biztosította az egészségügyben dolgozókat, hogy meg fogják kapni decemberi fizetésüket

Sajtóközleményben tett ígéretet kedden Victor Costache egészségügyi miniszter, hogy az ágazat dolgozói időben megkapják decemberi fizetésüket.

Sajtóközleményben tett ígéretet kedden Victor Costache egészségügyi miniszter, hogy az ágazat dolgozói időben megkapják decemberi fizetésüket.

,,Megvolt az első megbeszélésem a pénzügyminiszterrel, amelyen jelen volt Ludovic Orban kormányfő és Raluca Turcan kormányfőhelyettes is. A pozitív költségvetés-kiigazítás szükségességéről tárgyaltunk, annak érdekében, hogy ki tudjuk adni a fizetéseket és ki tudjuk egészíteni az egészségügy keretösszegét a megkezdett projektek folytonossága érdekében. Az egészségügyben dolgozók meg fogják kapni a munkájuknak megfelelő béreket a törvény előírásai szerint" - idézi a közlemény Victor Costache egészségügyi minisztert.

Ludovic Orban november 7-én úgy nyilatkozott, hogy nincs elegendő pénz sem az egészségügyi programokra, sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) költségvetésére. A kormányfő akkor azt mondta, az egészségügyi miniszternek csapatával együtt fel kell mérnie, mekkora összeggel kell kiegészíteni a tárca költségvetését. Egyelőre biztos, hogy nincs elegendő pénz az év lezárására sem az egészségügyi programok, sem a CNAS büdzséjének tekintetében. ,,Így aztán természetesen nincs pénz a fizetésekre sem" - mondta Orban.

Az egészségügyi miniszter akkor azt válaszolta, megoldást kell találni egy pozitív költségvetés-kiigazításra. Becslése szerint körülbelül négymilliárd lejre van szüksége a szaktárcának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!