ERDON Országos hírek

2015.06.02. 12:33

Módosulna a felvételi

Az oktatási törvény módosítása céljából kidolgozott egyik tervezet egyebek mellett felvételit ír elő azokba a középiskolai osztályokba, ahol a helyek számánál többen iratkoztak fel.

Az oktatási törvény módosítása céljából kidolgozott egyik tervezet egyebek mellett felvételit ír elő azokba a középiskolai osztályokba, ahol a helyek számánál többen iratkoztak fel.

A tervezet szerint az országos felmérő a román, illetve az anyanyelvi próba mellett egy több tudományterületet érintő próbát is tartalmazna. Ezek mellett év közben is több felmérő zajlana: lenne egy idegen nyelvi szóbeli vizsga, egy számítógép felhasználói felmérés, valamint egy olyan szóbeli felmérés, mely a szociális és társadalmi kompetenciákat állapítaná meg.

A tervezet szerint líceumba csak azok a diákok jelentkezhetnének, akik az országos felmérő minden próbáján átmentek, tájékoztat a Mediafax hírügynökség.

Vizsgák

Abban az esetben, ha a jelentkezők száma meghaladja a helyek számát, a líceumban, illetve a szakiskolában felvételit szerveznének, melynek eredménye 50%-ban számítana. E mellett 20%-ot nyomna a latban az úgynevezett nevelésügyi portfólió, s 30%-ot az országos felmérőn elért eredmények átlaga.

Amennyiben a jelentkezők száma nem lépi túl a helyek számát, nem szerveznének felvételit és 40%-ban számítana a portfólió, a felmérő átlaga pedig 60%-ban. A felvételi két szakaszból állna: az első során a felvételi vizsga, valamint a portfólió és a felmérő alapján nyernének felvételt a diákok, a második pedig számítógépes elosztás lenne. A vokacionális osztályokba egy vagy több kizáró jellegű képességfelmérő után lehetne felvételizni.

A tervezet szerint a líceumi és szakiskolai felvételi metodológiáját minden generáció számára legkésőbb a hetedik osztály elején kell ismertté tenni, s a líceumok is legkésőbb hetedik osztály elején kell tudassák a diákokkal a felvételi vizsga, illetve a képességfelmérők anyagát.

Jelenleg nyolcadik osztály végén románból, anyanyelvből, valamint matematikából vizsgáznak a diákok, s a líceumi, illetve szakiskolai osztályokba történő felvétel a gimnáziumi évek átlaga, illetve az országos felmérő átlaga alapján történik, előbbi 25, utóbbi 75 százalékban számít. Egyúttal nincs előírva, hogy mi a legkisebb átlag, amellyel még be lehet jutni líceumi osztályba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!