ERDON Országos hírek

2013.09.18. 17:42

Vádat emelt a román legfőbb ügyészség az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ellen

Vádat emelt a román legfőbb ügyészség Máté András Levente, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője ellen összeférhetetlenség címén, mivel a feleségét alkalmazta képviselői irodájában.

Vádat emelt a román legfőbb ügyészség Máté András Levente, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője ellen összeférhetetlenség címén, mivel a feleségét alkalmazta képviselői irodájában.

A vádhatóság szerdai közleménye szerint az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjének felesége 5500 lej jövedelemhez jutott ezáltal 2010 márciusa és decembere között. Az ügyészség szerint maga a politikus kérte felesége alkalmazását a képviselőháztól, majd ő maga hagyta jóvá a munkaszerződést.

Máté András Levente korábban az MTI-nek nyilatkozva megalapozatlannak nevezte a vádat, mert a jogszabály, amely alapján eljártak ellene, közalkalmazottakra vonatkozik, a törvényhozók pedig nem tartoznak ebbe a kategóriába. Azt is hozzátette, hogy nem ő, hanem a parlament kötötte a munkaszerződést a feleségével.

A képviselő ellen az úgynevezett országos feddhetetlenségi ügynökség (ANI) kezdeményezte az eljárást. Ez az Ügynökség a törvényhozók, közalkalmazottak, bírák, ügyészek, önkormányzati képviselők és egyéb köztisztséget betöltő személyek esetében a tisztségbeli és az érdekbeli összeférhetetlenség vizsgálatára hivatott. Az ANI által jelzett eseteket az ügyészség is megvizsgálja és lefolytatja a nyomozást. Az RMDSZ politikusa ellen márciusban indított bűnvádi eljárást az ügyészség, a nyomozati szakasz most vádemeléssel zárult. Az ügyet a legfelsőbb bíróságon fogják tárgyalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!