ERDON Országos hírek

2011.03.24. 16:30

Felújított műtőblokk a Fundeni kórházban

<p>Több mint 10 millió lejt utal ki idén az Egészségügyi Minisztérium a bukaresti Fundeni Egyetemi Kórház egyes részlegeinek felújítására. A korábbi támogatásból felújított részlegeket ma adták át ünnepélyesen, Cseke Attila szaktárcavezető jelenlétében.</p>

Cseke Attila egészségügyi miniszter elmondta, az új támogatást az urológia intenzív osztályának és műtőjének felújítására munkálataira fordítják, továbbá ebből fedezik a sebészeti műtő és az intézmény folyosóinak, lépcsőinek és felvonóinak rendbetételét is.

A szaktárcavezető ma a Fundeni Kórházban a Májátültetési Központ felújított intenzív osztályának, valamint a központ műtőjének átadásán vett részt. Mindkét részlegen az Egészségügyi Minisztérium támogatásával végeztek javítási és felújítási munkálatokat, a beruházás összértéke meghaladja a 11 millió lejt.

Ugyanott, Cseke Attila egészségügyi miniszter megtekintette azt a több mint 110 ezer négyzetméteres telket is a Fundeni Kórház udvarában, amelyre az Egészségügyi Minisztérium regionális sürgősségi kórház építését tervezi a köz- és magánszféra közötti partnerségben (PPP).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!