ERDON Helyi hírek

2018.11.02. 09:21

Bátran eljutni a csüggedéstől a hálaadásig

A reformáció közös megünneplésére hívták az atyafiakat a Református Gyülekezeti Szövetség szervezésében a rogériuszi templomba október 31-én este. Igét hirdetett Csűry István püspök, és megtörtént az újonnan megválasztott presbiterek fogadalomtétele is.

A reformáció közös megünneplésére hívták az atyafiakat a Református Gyülekezeti Szövetség szervezésében a rogériuszi templomba október 31-én este. Igét hirdetett Csűry István püspök, és megtörtént az újonnan megválasztott presbiterek fogadalomtétele is.

A reformáció 501. születésnapján Kövendi István várad-rogériuszi tiszteletes köszöntötte a Nagyváradi Református Gyülekezeti Szövetség közös reformációi emlékünnepségén megjelenteket, a Zsidókhoz írt levélből vett szavakkal.

Szószéki ünnepi beszédét Csűry István királyhágómelléki református püspök a 42. zsoltár 7-től 9-ig terjedő, illetve 12. verseire alapozta. Arra hívta fel a figyelmet: 1517-ben úgy tűnt, hogy megváltozik a világ, csak jobbnak kell jönnie. Kiviláglik a hit, megvilágosodnak az elmék, összefogunk egy szebb világ érdekében, hogy az embernek emberhez méltó élete legyen. Megbékélünk önmagunkkal, és nem ellenségeskedünk másokkal, hanem közös nyelvet beszélünk egy nagy, keresztyén családhoz illően. Ehhez képest mit látunk most? Mintha minden maradt volna a régiben. Ebbe azonban nem szabad beletörődnünk, hanem keresnünk kell valamit, ami megnyugtat, ami szebbé, jobbá, boldogabbá teszi és előremozdítja az életünket, örömöt okoz. A reformáció vívmányának csúcspontjaként, koronájaként az Igére kell figyelnünk, mely most, a 21. században is választ ad az útkereséseinkre a megpróbáltatások közepette is. Lehetővé teszi a reformáció 501. esztendejében is azt, hogy ne csak halovány legyen a reménységünk, hanem perspektívában gondolkodva lássuk a feladatainkat. Semmi sem ér ugyanis semmit, ha nem szól az Ige, ha nem fordulunk Istenhez, hogy legyőzzük a félelmeinket.

Hűség

Mindenek felett Isten Igéje, mert a reformáció nem csak egy eszmeváltás, emberi magatartásforma-csere, hanem annak tudatosítása, hogy Isten mellénk áll, a hűségét és a szeretetét nyújtja felénk. Megmutatja: hogyan tovább, az egyetlen egy célt, csak látnunk kell, és elindulni az irányába, és akkor győzedelmeskedni tudunk hegyek és zuhatagok, mindenfajta nehézségek felett.

Isten megtanít arra az imádságra is, amit őelőtte kell mondanunk. Hinnünk és bíznunk kell tehát őbenne, huzamosan és tartósan, hogy talpra álljon a nemzet, és egymás testvérei lehessünk. „Reformálódnunk kell, hogy reformálni tudjunk, és ennek eredményeként megismerjük a szabadító Istent, akiben bízni lehet!”- nyomatékosította az egyházfő.

A prédikáció után Kerekes József várad-rogériuszi lelkész is üdvözölte mindazokat, akik emberi teendőik helyett lényegesebbnek találták azt, hogy eljöjjenek Istent dicsőíteni és magasztalni. Felfedezni ismét, hogy mit kell jelentsenek a hit alapjai a keresztyének számára, és emlékezni azokra a reformátorokra, akik az életük kockáztatásával elvégezték a munkát annak érdekében, hogy mi is bátran eljuthassunk a csüggedéstől a hálaadásig, és panaszkodás helyett szembesüljünk Isten nagyságával.

A királyi vendégségre készülődve Vincze Zoltán csillagvárosi lelkész, a Nagyváradi Református Gyülekezeti Szövetség elnöke mondott ágendás beszédet. Egy példával illusztrálta azt, hogy a reformátusok számára a „hiszem és vallom, ígérem és fogadom” kijelentés-felelet miért nem szabad csupán egy üres szólam legyen. Ha nem Isten dicsőségére élünk és cselekszünk, akkor minden elsikkad, és semminek sincs értelme. Merjünk Krisztus hajójába ülni, átengedni magunkat az ő vezetésének, hogy rendelkezzék a mi sorsunkkal- tanácsolta.

Az úrvacsoravétel után az újonnan megválasztott presbiterek fogadalomtételére került sor, akiket Csűry István püspök a száz esztendeje meggyilkolt, gondolkodásmódja és hite miatt példaképül állított gróf Tisza István emlékének adózva biztatott és bátorított.

Utolsó mozzanatként az egybegyűltek a tavaly decemberben elhunyt Veres-Kovács Attila várad-olaszi református tiszteletesről is megemlékeztek, felidézve, hogy 2017-ben a reformációi emlékünnepélyt ő vezette le, mint a Református Gyülekezeti Szövetség elnöke.

A kedd esti istentiszteleten közreműködött a váradi gyülekezetek egyesített kórusa, Szőcs Lőrincz hegedült, és Pop György várad-rogériuszi kántor-karnagy orgonált.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!