Emlékkonferencia: több bevándorlás, egy honfoglalás

A kettős honfoglalás elmélete kidolgozójának, László Gyula történésznek az emlékére rendeztek konferenciát tegnap Váradon. „László Gyula megtanított magyarságunk hivalkodástól mentes vállalására” – hangzott el a beszédek rendjén.

A Szent László Napok keretében megszervezett konferencia tegnap délelőtt a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban zajlott: ez a helyszín jelképes, hiszen, mint ahogy azt köszöntőjében dr. Fleisz János történész felidézte, László Gyula 1998 nyarán meghívást kapott, hogy június 20-án nyissa meg a Sepsiszentgyörgyön a Barabás Miklós kiállítást. Útközben kíséretével megállt Nagyváradon és 1998. június 17-én a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban érte a halál. „László Gyula ugyan sajnálatos váratlan halála által kötődik Nagyváradhoz, mégis azt mondhatjuk, hogy azért Nagyvárad nem véletlenül ad otthont a mai tudományos konferenciának, hiszen a Szent László által 1082-ben alapított település évszázadokon át egyike volt a magyar kultúra és tudomány fellegvárainak” – fogalmazott Fleisz János, aki a továbbiakban hozzátette: „A magyar őstörténet igen nehéz diszciplína, hihetetlen követelményeket támaszt a jól képzett szakemberekkel szemben is, ezért rendkívüli fontosságú a tudományos felkészültség és a tudományágak közötti valódi együttműködés. László Gyula megtanított magyarságunk hivalkodástól mentes vállalására és hasznos szolgálatára olyan időkben, mikor a nemzeti identitás ilyen szellemű megvallása és szolgálata nemigen volt divatban.”

Szent László

A konferencia első előadója Kásler Miklós, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának a vezetője volt, aki az Árpád-korról és Szent László királyról értekezett. Bevezetésként Szent István koráról és az ő hagyatékáról beszélt, majd Magyarország helyzetét ismertette a Szent István halálát követő időszakban, előadása második felében pedig Szent László alakját idézte meg, illetve méltatta az államférfi, a hadvezér, a lovagkirály, a szent uralkodó, az első keresztény aranykor megalkotójának a tevékenységét. A miniszter előadásának volt néhány aktuális üzenete is: jelezte, hogy érdemes lenne elgondolkozni egy Szent László zarándokút felélesztésének a lehetőségéről, amely magában foglalná Raguzát (a mai Dubrovnikot), Zágrábot, Nyitrát és Váradot is. A miniszter felsorolta az 1092-ben László király által vezetett szabolcsi zsinat jelentősebb határozatait is, ezek közül idézte azt, amelyik kimondja: „Azok a latinok, akik nem akarják követni a magyarok törvényes szokását, (…) ha nem akarnak egyetérteni a mi jobb szokásunkkal, menjenek, amerre látnak. A pénzt azonban, amit itt szereztek, hagyják itt, kivéve, ha észhez térnek…” – majd ehhez kapcsolódva a miniszter megjegyezte: „nagyon meggondolandó szavak nyolcszáz év után is” – nagy derültséget váltva ki a Lorántffy-központ hallgatósága körében. Előadása végén Kásler Miklós említést tett arról az általa vezetett kutatásról, amelynek során a budapesti Mátyás-templomban őrzött királysírok csontmaradványait, valamint a Székesfehérváron eltemetett maradványokból vett mintákat DNS-vizsgálatnak vetették alá, és kétségtelen megállapítást nyert az, hogy a Mátyás-templomban őrzött férfi csontváz a III. Béláé. Ezen kívül Kásler Miklós megállapítása szerint bebizonyosodott az is, hogy az Árpád-házi királyok géncsoportja eléggé messze esik a finnugor genetikai csoporttól.

Kettős honfoglalás

A magyar tudományos és laikus közvéleményt is foglalkoztatja a magyar honfoglalás kérdése. Ebben a vonatkozásban érdekes volt Szabados György Phd történész előadása, aki a László Gyula által kidolgozott kettős honfoglalás elméletét ismertette néhány saját meglátás kíséretében. Különböző írott források szöveghelyeire hivatkozva Szabados György hangsúlyozta, hogy az Avar Kaganátus 568-ban foglalta el a Kárpát-medencét, majd 595 körül és 670 táján jelentős sztyeppei eredetű, velük rokon népességgel gyarapodott. A történész meglátásai szerint ezen vándorlások során az onogurok már jelentős magyarul beszélő közösségekkel együtt vonultak be a Kárpát-medencébe. Az avar kaganátus elenyészése után az avarok nem tűntek el teljesen a Kárpát-medencéből, hanem három, egymástól független avar csoport érte meg a 9. századot, így a Kárpát-medencébe bevonuló magyarok a 800-as években még találkoztak velük, és a köztük élő, magyarul beszélő közösségekkel. Ez lehetett a magyarázata annak, hogy a magyarok minden más népcsoporttal szemben erélyesen léptek fel, de az avarokkal békésen bántak. Továbbá a magyarok nem teljes létszámban érkeztek a Kárpát-medencébe, a teljes magyar népességnek mintegy egyharmada érkezett ide, a Perzsia vidékére költözött szabír magyarok és a volgai magyarok mindvégig keleten maradtak, ráadásul a Kárpát-medencét elfoglalók kétnyelvűek – magyar és kabar – voltak. „A magyar etnográfia többágú, mely a Kárpát-medencében válik egy ággá” – fogalmazott Szabados György, aki végezetül megjegyezte, hogy bár László Gyula kettős honfoglalásról beszél, de az Álmos vezér vezette honfoglalók előtt a Kárpát-medencébe jött magyar közösségeket nem lehet honfoglalóknak nevezni, hiszen ez a fogalom azt is jelenti, hogy a beérkezők a maguk képére formálják és uralni kezdik az általuk elfoglalt területeket, míg az avar korban a Kárpát-medencében megtelepedett magyar közösségekről ez nem mondható el.

Pap István