ERDON Helyi hírek

2017.10.18. 11:11

Bölcsőde lesz a KREK udvarán

Magyar kormánytámogatással bölcsőde épül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának udvarán, amit a KREK fog fenntartani. Az alapkőletételt november 15-én tartják majd.

Magyar kormánytámogatással bölcsőde épül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának udvarán, amit a KREK fog fenntartani. Az alapkőletételt november 15-én tartják majd.Szerdai sajtótájékoztatóján Csűry István püspök kijelentette: a megerősödés jegyében a KREK szeretné az úgynevezett amatőr feladatokat háttérbe szorítani és egyre hangsúlyosabban a profizmus útjára lépni. Ennek mentén az egyházkerületben elkezdődött 11 óvoda nagyobb részben teljesen új megépítése, és kisebb részben a felújítása. Ugyanakkor elkezdődik ennek egy második szakasza is, mely során további 10 új óvoda megépítését vállalják. „Amikor a Fidesz-KDNP részéről megkaptuk azt a lehetőséget, hogy a magyar kormány segítségével végezzük el ezt a feladatot, akkor azért fogadtuk nyitott szívvel, mert hisszük, hogy a gyermekeink nevelése a bölcsődétől és az óvodától kezdve lehet sikeres. Ott, ahol a bölcsődében és az óvodában magyarul beszélnek a gyermekek, és hozzájuk a személyzet, ott ezekből lesznek majd később magyar iskolások, és a magyar egyetemek padjait is ők népesítik be”- közölte.

A KREK elöljárója azt is leszögezte: nemcsak prédikálni akarják azt, hogy szaporodjatok és sokasodjatok- bár tudják, hogy ez az isteni parancs mennyire lényeges, hiszen az Ószövetségnek az első nagyon fontos üzenete-, hanem tevőlegesen is példát akarnak mutatni azzal, hogy a székház udvarán vállalják a gyerekzsivajt, sőt örülnek is ennek. „Bárki bármit mond, továbbra is megismétlem: a mi függetlenségünket, önrendelkezésünket, autonómiánkat abban látom, hogy önálló intézményeket alakítunk ki”- fogalmazott.

Az intézmény az első magyar nyelvű bölcsőde lesz Váradon. A tervek szerint két éven belül épül meg, és egyházi fenntartással fog működni azzal a szolgálattal, mely mindig arra tekint, hogy „mi ebben látjuk a jövőnket”.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!