Üdvözlet Abu-Dzabiból: fontos a kölcsönös tisztelet

Közel három hónapja él az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában, Abu-Dzabiban Csuzi István, a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat egykori vezérigazgatója, aki az internet segítségével készséggel mesélt a Bihari Napló olvasóinak ottani első benyomásairól, tapasztalatairól.Néhány hónapja már az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában él feleségével együtt Csuzi István, a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat volt igazgatója, aki május 1-től Abu-Dzabi város közszállítási vállalatának a főigazgatója. Ezidő alatt nyilván számos szakmai tapasztalatot gyűjtött, de mi ezúttal azért kerestük meg, hogy személyes tapasztalatairól, megfigyeléseiről számoljon be nekünk. Az internet segítségével könnyen sikerült kommunikálnunk a nagy távolság ellenére is. Sok mindenre voltunk kíváncsiak, ezért sok kérdést tettünk fel, amelyeket ebben a beszámolóban csak címszavakban jelöltünk, hogy minél több teret engedjünk magának Csuzi Istvánnak ahhoz, hogy meséljen.

Az első benyomásokról

„Abu Dzabi világváros a javából, a méretek, a látvány, minden lenyűgöző. A hatalmas felhőkarcolók, széles utak mellett rengeteg bevásárlóközpont, mall van itt. Az emberek főként ezekben a mall-okban töltik az idejüket, már csak azért is, mert a kinti hőmérséklet nyáron megközelíti az 50 Celsius fokot, vagyis egyszerűen képtelenség kint tartózkodni. Abu-Dzabi egy befogadó város, amelynek java részét vendégmunkások, az úgynevezett expatok teszik ki, számuk többszöröse a helyi arabok létszámának. Az expatok nem hosszú távra tervezik az itt tartózkodásukat, egész életformájukra, a javaikra, például a lakásukra, a lakberendezési tárgyaikra stb. az ideiglenesség nyomja rá a bélyegét. Az országban virágzó gazdaság épült fel az altalajkincsek kiaknázásából, de a fenntartható gazdaság szabályait egyre szigorúbban veszik figyelembe és kezdik alkalmazni.”

A közlekedésről

„Az utcák zsúfoltak, a tömegközlekedést javarészt az expatok használják. A bicikli inkább szórakozásból vagy egészségmegőrző céllal használatos, de itt is van kölcsönző a fontosabb sétányoknál. Az autóközlekedés érdekessége, hogy a sugárutakon mindenhol irányonként szét van választva az út, a többsávos úton a kereszteződéseknél visszafordulók vannak külön lámpaütemre. Épp emiatt a szinte teljesen egyirányú úton átlagos forgalomnál elvileg zöldhullámmal lehet hajtani, de ez egyre kevesebbszer működik gördülékenyen, mert inkább a zsúfoltság a jellemző. A sofőrök pedig emiatt is nem igazán törődnek a másik autóssal, hanem «aki bírja, marja» alapon vezetnek.”

A lakcímekről

„Érdekessége az Emirátusoknak, hogy még nincs egy letisztult lakcímrendszere. Itt nem mérvadó az utcanév, ráadásul elég sűrűn is cserélik őket. Legutóbb volt egy próbálkozás számokkal ellátni az utcákat amolyan amerikai stílusban, de ez sem fejeződött be, ráadásul már nem is aktuális. Itt a postafiók számít fix postacímnek. Általában van utcanév, de abból lehet több is, így körül kell írni a helyszínt, főként azt, hogy mik vannak a szomszédban, például azt, hogy melyik nevezetesebb épület, vagy cég van mellette. Szerencsés az, aki ismert, nevezetes toronyban lakik, ott az emelet és az apartman a kiegészítő. Azonosítóként a saját telefonszámát használja mindenki, ugyanis szerződni a szolgáltatóval csak alapos ellenőrzési procedúra után lehet.”

A kommunikáció nyelvéről

„Az angol második hivatalos nyelv, mindenki beszéli az angolt valamilyen szinten! Az expatok angolja nem tökéletes, viszont az emberek jól kommunikálnak vele, a kínai az indiaival, az arab a fülöp-szigetivel megérti magát előbb-vagy utóbb. Számomra sem problémamentes az angol nyelvű kommunikáció, főként a telefonos társalgás, hiszen amikor az én «biharias angol tájszólásom» találkozik mondjuk a «keralai indiai tájszólással», akkor bizony elég nehezen jutunk közös nevezőre, de azért nem lehetetlen.”

Az udvariasságról

„Az emberek kedvesek, az üzletben mindenki udvarias. A szokásos kérdés mindenhol elhangzik: «Hi, how are you today?» (Helló, hogy van ma?). Rendkívüli a bizalom és a közbiztonság. Ha valamid elveszett, megtalálod vagy ugyanott, ahol elhagytad, vagy elteszik és visszaadják, ha keresed. Konkrét esetünk volt: egy kávézóban kiesett a lakáskulcsunk, hazaérve nem találtuk. Másnap visszapörgetve az eseményeket egyértelműnek tűnt, hogy hol eshetett ki a táskából. Visszamentünk, megkérdezték, milyen volt, mert találtak egy kulcsot egy nappal korábban! A lopás itt ritka és rendkívüli szigorúsággal büntetetik, az elkapott tolvaj vízumát törlik és azonnal kiutasítják az országból.”

A helyi szokásokról

„Első alapszabályként arra hívták fel a figyelmemet a helyiekkel való közvetlen érintkezés kapcsán, hogy nem szabad kezet nyújtani egy muszlim nőnek, mert félreérthető gesztus idegen nő bőrével érintkezni. Tiszteletben kell tartani a muszlim vallási szokásokat, például a napi ötszöri imát. Akár tárgyalás közben is megtörténhet, hogy a tárgyaló felek szünetet kérnek a rövid imához. Mindenhol van imaterem: munkahelyen, bevásárlóközpontban, stb. Ez tulajdonképpen egy üres tiszta terem, nőknek és férfiaknak külön, ahol lezajlik a közös ima. A disznóhús és az alkohol fogyasztása tilos az iszlám vallás szerint, de a nem muszlimok külön üzletekben be tudják szerezni ezeket a termékeket.”

Az öltözködési szokásokról

„Helyi öltözködésről én is főként a lexikonból tanultam, de kérdezgettem a kollégáimat is, úgyhogy innen tudom azt, hogy a kandura (disdás) a férfiak földig érő fehér ruhája, amit nagyon sokan viselnek, nem csak a helyiek, hanem az arabok általában. A gutra (kafijja) fehér vagy piros kockás férfi fejkendő, az agal (ikál) pedig merev, fekete pánt zsinórból kötve, a fejkendő (gutra) rögzítésére használatos. Az arab nők leggyakoribb viselete egy földig érő fekete köpeny, az abaja, míg a sejla a nőknél egy szolid fekete fejkendő, a hajat, fejet teljesen takarja, csak az arc látszik ki. Burkát, a merev, arcot eltakaró maszkot Abu-Dzabiban és Dubaiban egyre ritkábban hordanak, de az Emirátusokban még használják, főképp a hagyományőrző sivatagi zónákban. Az öltözködési szabályok szigorúbban szabályozottabbak lehetnek zártabb környezetben, és van hely, ahol külön felhívják a figyelmet arra, hogy milyen típusú ruhát kell viselni például Ramadan ideje alatt.”

Vallási, kulturális tabukról

„Nagyon fontos a kölcsönös tisztelet: ha nem zavarom a helyi szokásrendet, akkor nincs semmiféle probléma, de ha a tisztelet szabályait átlépem, akkor gondom akadhat a hatóságokkal, a kollégákkal, stb. A különböző vallások jól megférnek egymás mellett, példaként említhetem azt a teret, ahol egymás mellett van a Szent József (St. Joseph) katolikus központ, egy nagy mecset, az evangélikus imaközpont és egy ortodox templom. Az iszlám előírásai alapján a törvény szerint itt is létezik a többnejűség. Egy férfinak maximum négy felesége lehet, de csak a szigorú szabályok tiszteletben tartásával. Ennek itt hagyománya és komoly történelme van, eddig legalábbis nem jutott tudomásomra, hogy a nők harcolnának ez ellen. Az iszlám tiltja és szigorúan bünteti az egyneműek közti testi kapcsolatot, ez a társadalom nagyon konzervatív és családcentrikus. Extrovertált, deviánsnak tartott jelenségeket, például melegfelvonulásokat nem engedélyeznek.”

Az idegenek kezeléséről

„Elfogadtak, mint szakembert, mint európai menedzsert. A két hónap alatt volt már példa rá, hogy rámutattam dolgokra, melyeket ők nem észleltek, vagy másképp láttak. Bebizonyítottam a «hasznosságomat», igénylik a tudásomat, szükség van tapasztalataimra, hogy jobban összeálljanak a dolgok. Nem idegen, hanem kolléga vagyok. A cégnél a tulajdonosokon kívül csak a helyettesem helyi, a többiek mind más országbeli expatok, mint jómagam, csakhogy én vagyok egyedül Európából. A buszvezetők zöme indiai, jemeni, pakisztáni vagy bangladeshi. Emberileg nem néznek le, de nem is «istenítenek», kölcsönösen szükségünk van egymásra, és a közös ügy szinkronba hozza a gondolatainkat.”

A szabadidőről

„Nyáron igen gyér, de a többi három évszak idején igen sűrű sport- és kulturális programok vannak itt. Nagyon kedvelt errefelé is a labdarúgás, a kosárlabda, a golf, a krikett, a lovas sportok, de a csúcs az a novemberi Forma 1-es futam. Működik itt színház, opera, koncertterem, ugyanakkor múzeumok sokasága várja az érdeklődőket. Van itt is egy Guggenheim képtár, és most épül az Abu-Dzabi-i Louvre. A könnyűzenei őszi kínálatból csak kettőt említek: fellép majd Elton John és Jennifer Lopez. Itt is számtalan tévécsatorna van, több mint száz arab adó, jónéhány amerikai–angol, kevés európai (német, francia, olasz) csatorna, de a műsorokat nem tudom értékelni, mert több mint másfél hónapja be sem kapcsoltuk a tévét. Egyébként nem dicsekedhetek bőséges szabadidővel. Munkaidőm reggel nyolctól este hatig tart, délben egy órányi ebédidővel. Kemény a munka, este csak pihenésre futja. Hétvégeken megpróbáljuk megismerni, körbeutazni a vidéket: jártunk többször is Dubaiban, de én voltam már Al Ainban és Fujairahban is. Amit Nagyváradon már nagyon nagyon régen nem tudtam megtenni, az itt sikerült: elolvastam egy helyi könyvet, Mohammed J.Al Fahim művét (From rags to riches – a story of Abu Dhabi/A rongyoktól a gazdagságig – Abu Dzabi története), aki ma az Emírátusok egyik leggazdagabb üzletembere, és aki ebben a könyvében elmeséli magának az államnak a születését, jelenkori történelmét, mely sokat segített számomra megérteni a mai társadalmat. Kevés szabadidőnkben főként a mallba megyünk sétálni, bevásárolni. Mivel a nyári kánikula idején napközben rendkívül magas a hőmérséklet, ezért napvilágnál csak reggel nyolc és tíz óra között, délután pedig öt és hét óra között engednek ki a tengerpartra strandolni, de a mi épületünkben a harmincadik emeleten fürdőmedence és tornaterem van. Ősztől tavaszig viszont ideális feltételek lesznek – állítólag – a fürdőzéshez, fantasztikusan meleg a tenger.”

Az ottan maradottakról

„Bár sokszor elítélem és szidom a «social media»-t, de el kell ismerni a fantasztikus lehetőségeit: itt bejelentkeztem, mint «új vendég Abu Dhabiban», és azonnal reagált a román és magyar közösség! Sok embert ismertem meg így, sőt, mondhatom, már új barátságok is kötődtek. Nagyon sokan vagyunk elszakadva az otthontól, jól esik beszélgetni, mert közös problémáink vannak, a sors összeköt minket, jó érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül a nagyvilágban. Én a mostani munkámat feladatként kezelem, de tősgyökeres váradi vagyok, ezért tudom, hogy néhány év múlva visszatérek Nagyváradra, mert a lelkem és az otthonom ott van.”

Pap István