A szakmaiság és az aktivitás meghozza gyümölcsét

Igazi sikertörténet a Csuzi Istváné, aki mindössze nyolc éve foglalkozik a közszállítással, de májustól már az Egyesület Arab Emírségek fővárosának tömegközlekedését fogja irányítani. A nagy bejelentés után készítettünk interjút vele.

– Ön mikor kezdett el a közszállítással foglalkozni?

– Nyolc évvel ezelőtt, amikor megkezdtem a közszállítási tevékenységemet, számomra ez még egy ismeretlen terület volt. De szívvel-lélekkel elkezdtem tanulni a szakmát, sok munkába, sok álmatlan éjszakámba került, amíg teljes magabiztossággal tudtam kezelni a problémákat. Szakmai előmenetelem nemzetközi szintre is kikerült: 2009-től a brüsszeli székhelyű Közszállítási Vállalatok Nemzetközi Szövetségének villamos-bizottságába kerültem.

– Hogy kerülhet be egyáltalán Nagyváradról valaki ebbe az elit klubba, amely a világ nagyvárosainak a tömegközlekedési vállalatait tömöríti?

– A villamos-bizottságba minden országból egy-két közlekedési vállalatot bevesznek, hogyha van megfelelő hátterük. Nagyváradon 1906 óta van villamos, tehát a történelmi háttér, a hagyomány megvan, de emellett szükség van egy olyan emberre, aki tud képviselni, tud nyelveket, tud kommunikálni. Én 2009-ben jelentkeztem, és bár nem volt meg a megfelelő bukaresti támogatásom, mégis felvették a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalatot (HKV) és személy szerint engem a világszervezet villamos-bizottságába.

– És innen hogyan tovább?

– A bizottság évente kétszer ül össze, és mindegyik találkozóra egy bemutatót készítettem: volt prezentációm a romániai, a nagyváradi villamosrendszerről, a karbantartási módszerekről, a doktorátusomból is bemutattam egy szemelvényt. A bizottságban kifejtett tevékenységem elismeréseként 2013-ban a világszervezet alelnökének választottak. 2014 tavaszán Nagyváradon volt a világszervezet villamos bizottságának éves találkozója, ahol a jeruzsálemi, a nápolyi, a párizsi, a Salt Lake City-beli közszállítási vállalatok képviselői voltak ott a HKV mellett. A világszervezetben folytatott tevékenységem az egész világon nyilvános, így juthatott el a hírem Abu-Dzabiaba.

– Mégis, hogy esett önre a választás?

– Az Abu-Dzabi-i tömegközlekedési rendszer fejlődik. Előttem egy portugál vezérigazgató volt, bizonyos José Costa, aki négy év után családi okok miatt vissza akart jönni Európába, ezért kerestek helyette egy embert. Én olyan referenciával rendelkeztem, ami a nagyon esélyesek közé repített. Március közepén volt egy skype interjú, azon sikeresnek bizonyultam, azután kihívtak, hogy személyesen beszéljünk. Tíz napra rá, március 27-én kiutaztam, itt megmutatták, nagyjából miről lenne szó, és alá is írtam egy szerződést.

– Milyen a struktúrája annak a közlekedési vállalatnak, amelyet irányítani fog?

– Az Egyesült Arab Emírségekben a kalifa rokonságához tartozó családoknak vannak leosztva a feladatok, így a közszállítás is a család egyik tagjához tartozik. Az országban működik az Emirates National Group, ami csak a szállítással foglalkozik, ennek hatáskörébe tartozik a légi, a tengeri és a földi szállítás is. Ezen a holdingon belül van mintegy tíz cég, ezek egyike a City Transport, amelyik felel Abu-Dzabi városért, Abu-Dzabi metropoliszért és Al Ain városért. Földrajzilag ez akkora terület, mint két-három nagyobb erdélyi megye. A három említett városnak van három közszállítási vezérigazgatója, mellettük van egy gazdasági és egy személyzeti igazgató, ennek az öt vezetőnek leszek én az igazgatója.

– Mit lehet tudni már most a konkrét feladatairól?

– Eddig a cég bérelte a buszokat a karbantartási szolgáltatással együtt. Mostantól saját buszokat fognak venni, a karbantartást is helyben akarják tartani. Optimizáljuk azt, amit lehet, mert ott is lehet megtakarítani. Ők még nem nagyon ismerik a költségoptimizálás fogalmát. Ugyanakkor be akarják vezetni Abu-Dzabiba a villamosközlekedést. Egy 1,5 milliárd dolláros projekt keretében függő villamoshálózatot fognak kiépíteni. Amikor rám esett a választásuk, nagyon sokat nyomott a latban a már említett villamos-bizottságban végzett tevékenységem és a publikációim. Hisz állandó jelleggel publikálok: a HKV igazgatóság mellett nekem van ugyanis egy akadémiai tevékenységem is. 2006-ban kezdtem el a doktoriskolát, és 2010-ben fejeztem ben. Ennek az évnek az elején jelentkeztem a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének tagsági státuszára, és tegnapelőtt (március 29-én - szerk. megj.) meg is kaptam ezt a címet.

– Tudományos munkáit hol publikálta?

– Legfőképpen romániai tudományos körökön, ugyanakkor romániai magyar nyelvű tudományos közegben is. Ezen kívül három éve az Újvidéki Egyetem Towards a Human City szállítási konferencia programbizottságának a tagja vagyok, ott publikálok állandó jelleggel. Tavaly meghívott az Egyesült Államokbeli közszállítási szervezet Minnesottába, ott előadtam, az is megjelent az ottani tudományos kiadványokban. Publikációs listám hatvan címet tartalmaz, munkáim több mint hét országban jelentek meg az elmúlt nyolc év alatt.

– Érzése szerint mi lesz a legnagyobb kihívás, ami Abu-Dzabiban várja?

– Az, hogy megtaláljam a kulturális különbözőségek mellett is az összhangot, illetve hogy meddig mehetek el az optimizációval, mert nem biztos, hogy ott annyira akarják azt. Ez egy nagy kihívás, mert ott van pénz, de el is kell végezni a munkát tökéletesen. Itt kevés pénzből, ha nem is tökéletesen, de egész jól végeztük a munkánkat.

– Említette, hogy ott van pénz. Mekkora nagyságrendű lesz az ön fizetése?

– Reményeim szerint a fizetésem akkora lesz, hogy legalább annyit meg fogok tudni takarítani havonta, amennyi itt a vezérigazgatói fizetésem volt.

– Ítélje meg, milyen állapotban hagyja itt a Nagyváradi Közszállítási Vállalatot?

– Nyolc év alatt néhány dolgot fel lehet mutatni, kezdve az egyenruha bevezetésétől, a flottamenedzsmenttől az e-ticketing rendszer bevezetésén és a mechatronikai laboratórium felépítésén át egészen a járműkarbantartásig. Mindamellett, hogy szociális elégedetlenségek mindig voltak, vannak és lesznek, úgy gondolom, hogy egy gazdaságilag stabil vállalat marad itt.

– Meddig szeretné ottani munkáját végezni, és visszajön-e még Váradra?

– Nagyváradra biztos, hogy visszajövök, nem akarok kiköltözni. Én végülis zsoldosként megyek ki egy teljesen más közegbe, mert ott az alsóbb rétegek mondhatni rabszolgaként vannak kezelve. Ott nincs szakszervezet, szociális érzékenység sem nagyon van, az indiai, pakisztáni, bangladesi bevándorlók szinte rabszolgaként dolgoznak, de pontosan ezért vannak nagy eredmények, például gombamód emelkednek az épületek. Emellett nagyon nehéz a klíma, nyáron 40 Celsius fok az átlaghőmérséklet, csak belső tevékenységet lehet nyáron végezni. Szerencsére elfogadhatóbb, 25-30 Celsius fok körüli átlaghőmérséklet van ősszel, télen és tavasszal. Ha a klímával és az emberekkel meg tudok barátkozni, akkor azt gondolom, hogy pár évet szívesen eltöltök ott. Hat hónap a minimum, amit ott kell töltenem, de korlátlan időre kérték a szerződéskötést. Tervezek időnként hazajönni, mert nem szeretnék kimaradni a váradi körforgásból. Úgy gondolom, hogy évente három-öt alkalommal sikerül majd hazajönnöm.

– Arra fog törekedni, hogy az ön által említett rabszolgasors enyhüljön?

– Az előttem levő igazgató már javított egy picit a helyzeten: bevezetett egy bónuszos rendszert, amivel plusz bevételre tehetnek szert a dolgozók, ha teljes mértékben teljesítik az előírt célkitűzéseket. A buszvezetők például ennek a bónuszrendszernek köszönhetően száz dollárt kereshetnek pluszban, ami óriási dolog, mert ennyi pénzből egy egész család megél Indiában. Ez a fajta szociális érzékenység valószínűleg tovább fejleszthető még. Nyilván, messze el fog maradni az itthoni helyzettől, de az is biztos, hogy én nem fogom tudni felvenni az ottani rabszolgatartói magatartásmódot.

Pap István